Újabb kétmilliárd a Zeneakadémia felújítására
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKétmilliárd forinttal megemelte a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem felújítására szánt összeget, így az intézmény a beruházás keretében hangszerparkját is tudja fejleszteni.
A Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében a 11 milliárd forintot meghaladó értékű, 90 százalékos európai uniós támogatást élvező projekt magyar társfinanszírozása emelkedik meg 2 milliárd forinttal, ezzel a beruházás teljes értéke 13 milliárd forint fölé nő.
„A projekt nagysága és bonyolultsága öt évvel ezelőtti indulása óta költségeiben, de méreteiben is szétfeszítette eredeti keretét. A 2013 októberére befejeződő munka egy műemléki értékeket hordozó és egy páratlan jelentőségű műemléki épületnek nemcsak a kifestését célozta, hanem teljes megújítását” – mondta el az MTI-nek Lakatos Gergely, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főmérnöke..
Beszámolója szerint az építési eszközök, anyagok ára az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett, ezért a korábbi költségvetéssel a projekten belül a Zeneakadémia korszerű, a zenei oktatást, hangversenyezést szolgáló eszközökkel történő felszerelésére már nem maradt volna elegendő pénz.


