Cégvilág

Bejött a Microsoftnak a Windows 8

A Windows 8 operációs rendszer a karácsonyi szezonban elért forgalmával szépen kibélelte a Microsoft kasszáját, az Office üzleti szoftver üzletág azonban már kevésbé szépen teljesített. A Microsoft eredményét megterhelte emellett az új operációs rendszer bevezetésének marketing költsége is.

A Microsoft pénzügyi éve október-decemberi második negyedében 6,4 milliárd dollár nyereséget ért el, 4 százalékkal alacsonyabbat, mint egy évvel korábban.

A Windows operációs rendszer eladásainak köszönhetően az értékesítési árbevétel 3 százalékkal 21,5 milliárd dollárra emelkedett. A Windows üzletág értékesítési árbevétele ezen belül 24 százalékkal nőtt.

A Windows 8 tavaly október végén került piacra a Microsoft évek óta legnagyobb horderejű fejlesztéseként. A Microsoft az új operációs rendszerrel kívánja megvetni a lábát egyszerre a táblaszámítógép és az okostelefon piacon is. A mobil készülékek operációs rendszereinek piacát eddig az Apple és a Google szoftverei uralták.

A Microsoft vezérigazgatója Steve Ballmer megelégedéssel nyugtázta az eredmény beszámoló kiadása alkalmából az új operációs rendszer értékesítési eredményeit. A Windows 8 szoftverből bemutatása óta 60 millió példányt adott el a Microsoft, azaz azonos idő alatt nagyjából ugyanannyit, mint elődjéből, a Windows 7-ből.

A befektetők már kevésbé bizonyultak megelégedettnek, a Microsoft részvénye a csütörtöki amerikai tőzsdei zárást követően közzétett eredmény beszámolóra a tőzsdén kívüli forgalomban három százalékkal gyengült, mivel az Office szoftver üzletág forgalma tíz százalékkal esett vissza. A piacok az Office új verziójára várnak.

Az új operációs rendszerrel együtt a Microsoft - igazodva a táblagépek felé eltolódó vásárlói preferenciák világpiaci trendjéhez - saját táblaszámítógéppel is megjelent a piacon a tavalyi év vége felé. A Gartner piackutató vállalat számításai szerint a tavalyi utolsó naptári negyedévben a globális személyi számítógépek (notebook és asztali) eladások 4,9 százalékkal 90,3 milliárdra, az IDC piackutató számításai szerint pedig 6,4 százalékkal 89,8 millióra csökkentek.

office Microsoft Windows 8
Kapcsolódó cikkek