Elviszik a Kossuthról a lottót - drágábban folytatja a Class FM
A Szerencsejáték Zrt. egyik stratégiai célkitűzése a fiatal felnőttek elérése, a cégnek törvényi kötelezettsége a rádiós eredményközlés, s a hallgatottság alapján az eredmények Class FM-en történő közlése ennek a célnak a megvalósítását segíti - tudatta Tulik Ágnes, a cég szóvivője.
A cég közlése alapján a hallgatottsági információk birtokában döntött a társaság úgy, hogy a fiatal felnőttek elérése érdekében a Class FM választása a hatékonyabb megoldás.
A közlemény szerint az MR-1 Kossuth Rádióval 2012-ben kötött szerződés értéke bruttó 50,3 millió forint volt, a Class FM-mel kötött, eredményközlésre vonatkozó szerződés bruttó 51,9 millióról szól.
A közlemény kitér arra: az eredményközléseket - az adott rádió szerkesztési elveinek megfelelően - eltérő időpontban sugározzák, az érintett játék sorsolásához, illetve a fogadások eseményeihez kapcsolva.
Az eredményközlés változása, a Class FM-re átkerülése a skandináv lottóra, a hatos lottóra és a Luxorra is vonatkozik az ötös lottó mellett.