A húsipar után a tejipar is bajba kerülhet
Az ágazat helyzetét értékelve Mélykuti kifejtette: a hazai ipar jelentős részben hátrányban van más országokkal szemben az élelmiszereket terhelő magas áfakulcs miatt, amelyet az ágazati szereplők szerint 10 százalék alá kellene csökkenteni.
A magas árszintek miatt a hazai tej nehezen tud versenyezni az importtermékekkel, pedig az ágazat túlélése érdekében a magyar feldolgozó cégeknek vissza kellene szerezniük a belső piacaikat.
Az elnökhelyettes figyelmeztetett: a 2015-től élő uniós tejpiaci liberalizációra válaszul több ország növelni kívánja termelését. Mélykuti ezen a ponton Hollandiát említette példaként, amely a liberalizált piacon a mostaninál 20 százalékkal több tejjel szeretne megjelenni. „Ez a 20 százalékos növekmény önmagában több, mint Magyarország teljes termelése, és ennek a mennyiségnek nyilván piacot keresnek majd” – tette hozzá az elnökhelyettes.


