Nincs jó sora a maszeknak

Pici üzlet Szekszárd szívében a gombos bolt, mely úgy hozzátartozik a városképhez, mint a templom, 37 éve szolgálja itt a vásárlókat. A tulajdonos, Járfásné Simonffy Katalin anyósától, Tóth Babától vette át az ipart. Gomb, cérna, csipkék, kötő- és horgoló fonalak, szalagok, cipőfűzők, tűk, gobelinek a kínálat zöme. Bár hónap vége van, de egymásnak adják a kilincset a vevők, akik főleg középkorú hölgyek. A vásárlás komótosan zajlik, alaposan megnézik, melyik fonal mihez passzol, közben a tulajdonos véleményét is kikérik.

– A téli időszakban nagyon keresettek a fonalak, főleg a most divatos fajták – mondja Katalin. – Miközben válogatnak a vevők, elmesélik, hogy most született meg az unoka, vagy férjhez ment a lányuk, esetleg kórházba került valaki a családból. Lassan a fél várost ismerem. A férfiak kevésbé beszédesek, őket adott feladattal küldik ide, és legtöbbször csak cipőfűzőt vásárolnak.

Katalin két kiszolgálás között azt is elmondja, amíg anyósa volt a boltban (tíz évvel ezelőttig), addig ő egy bölcsődében dolgozott. Nagyon szerette a munkáját ott is, de teljesen más érzés önállónak lenni. Nagyobb a felelősség, hiszen előre kell gondolkodni a megrendeléseknél, a pénzt vissza kell forgatni, és mindig figyelni kell, milyen újdonságok jelennek meg a piacon, illetve mi az igényük a vásárlóknak. A válság ezt a területet is megviseli, hiszen drágultak a fonalak, de akinek van kézügyessége, az megpróbálkozik a pulóverek, sapkák, sálak kötésével, mert így jobban jár, mintha a boltban venné meg készen.

Katalin férje, Miklós egy kávéházban dolgozik, ahol alkalmazott, kettőjüket ugyanis nem tartaná el a kis üzletük. Két lányukat – a 25 éves Nórát, aki gazdasági főiskolán végzett és a 23 éves Pannát, aki Ausztriában idénymunkás – egyelőre nem érdekli a kis bolt.

Az öreg suszter jó példát mutatott

Szintén Szekszárd belvárosban dolgozik Halász Márton cipész. Az üzlet nem az övé, csupán alkalmazott ott. A tulajdonosnak két kis üzlete is van a megye más településein. Az adózással, alkalmazással, beszerzéssel kapcsolatos felelősség az övé.

Halász Márton 25 éves fiatalember, aki munkanélküliként talált rá a cipőjavító mesterségre. Mesterével, egy idős suszterrel a mai napig tartja a kapcsolatot, ha segítségre van szüksége. A kis műhely polcait zsúfolásig megtöltötték a javított lábbelik. Helyben megoldható a ragasztás, varrás, sarkalás, talpalás, a szegecselés, csak a bonyolultabb beavatkozásokat viszik egy másik műhelybe. A fiatalember szerint nagyon mozgalmas a munkája, hiszen az ügyfelek egymásnak adják a kilincset, ugyanis nagy keletje van a cipők javíttatásának. Minden korosztály és különböző anyagi helyzetben lévő emberek megfordulnak itt, csak a cipők márkája változik.

A maszekokat nem mindig nézték jó szemmel

A hatvanas években a kisiparosokat úgy is hívták, hogy maszekok, és ennek a szónak kevés pozitív üzenete volt. Ide tartoztak azok, akik nem állami vállalatnál, hanem saját műhelyükben dolgoztak: cipészek, szabók, fodrászok, kádárok, szűcsök, lakatosok, gombosok, kőművesek és még sorolhatnánk. Dr. Fischer Sándor, az iparkamara megyei elnöke szerint az elmúlt években folyamatosan csökken a kisiparosok száma. A falusi vagy kisvárosi fodrásznak, szabónak, cipésznek nem éri meg megtartania az engedélyét, ugyanis a megemelt minimálbér után fizetniük kell akkor is a magas járulékokat, ha az adott hónapban nem volt bevételük. Sokan „baráti alapon” dolgoznak inkább. Az építőipari maszekok pedig zömében a szomszédos Ausztriában, vagy Németországban találtak maguknak munkát, megélhetést.