Az adatbevételek öt év múlva haladják meg a hangpiacét
Jövőkép A mobiloperátorok adatforgalomból származó bevételei tömegesen 2018-ra haladják meg a hangszolgáltatásból származókét. A mobiladat-robbanás mindenekelőtt a hálózatba köthető eszközök gyors növekedésének, a gép-gép közötti kommunikációnak(M2M) köszöhető, de köze van hozzá a társadalmi gazdasági folyamatok átalakulásának a fejlett és a fejlődő világban egyaránt – olvasható abban a jelentésben amit a GSM-szolgáltatók szövetségének(GSMA) a megbízásából a PwC készített.
Japán az első olyan ország, ahol már 2012-ben többet hozott a mobil adat az ottani szolgáltatóknak, mint a hagyományos hangbevételek.
A távol-keleti szigetországot az idén Argentina követi, megelőzve olyan mobilos nagyhatalmakat is, mint az USA vagy az Egyesült Királyság, amelyek várhatóan 2014-ben csatlakozhatnak az élbolyhoz.
A mobil adatforgalom robbanásához főleg négy „szektor” járul hozzá: az egészségügy, a közlekedés, az oktatás és az intelligens városok – állapítja meg a tanulmány.
Az egészségügyi büdzsében a mobiltechnológia alkalmazása a fejlett világban akár évi 400 milliárd dollár megtakarítást is hozhat. A fejlődő világban pedig a járványok gyorsabb leküzdésében, így emberéletek megmentésében játszhat szerepet.
A mobil eszközök, e-olvasók, táblagépek használata az oktatásban a fejlett és a fejlődő világban egyaránt megkönnyíti a tanulást a fiatalok számára. Míg az intelligens városi alkalmazások lásd tömegközlekedés, forgalomirányítás a városlakók életét teszik elviselhetőbbé.


