Jóváhagyták az Orosz Vasutak magánosítási ütemtervét. A 2014-16 közöttre tervezett folyamat során az orosz állam fokozatosan elveszíti a társaság fölötti, minősített ellenőrzését.

Az orosz állami vagyonügynökség közleménye szerint – amelyet az Interfax orosz hírügynökség idéz – két lépcsős lesz a privatizáció. Az első lépcsőben a Nemzeti Jóléti Alapon és a Nemzeti Nyugdíjalapon keresztül a társaság 5 százalékát kívánják eladni. A második lépcső nyilvános kibocsátás lesz, de az állam ezt követően is meg kívánja tartani az Orosz Vasutak legalább 75 százalékát.

Az Orosz Vasutak a világ egyik legnagyobb közlekedési társasága, értelemszerűen Oroszországban is az óriások közé tartozik. 2003 óta áll az orosz állam ellenőrzése alatt, tevékenysége lefedi a szakterület egészét: foglalkozik többek között nagy távolságú és elővárosi személyszállítással, vontatással, gördülőállomány karbantartással és -javítással, árufuvarozással, konténerszállítással, utóbbi terület logisztikai és mérnöki feladataival, kutatással és pályaépítéssel. Résztvevője határon átnyúló vasúti együttműködéseknek, például vasútépítési és vasút irányítási feladatokat vállalt Örményországban, Kínában, Finnországban, Németországban, Iránban, Líbiában, Mongóliában és Észak-Koreában.

Olyan természetes monopólium, amely a világ vasútvonalainak a kétharmadát ellenőrzi, vagyis több mint 85 ezer kilométert, tavaly december 31-i adatok szerint. Leányvállalatait is ideértve a világ harmadik legnagyobb áruszállítója. Az Oroszországban futó mozdonyok közel egésze az Orosz Vasutaké, a cégnek 259,3 ezer tehervagonja van. Piaci értéke orosz számviteli szabályok szerint mintegy 142,6 milliárd dollárnak felel meg, tavalyi hozzájárulása az orosz GDP-hez 1,7 százalék volt. 1,2 millió főt foglalkoztat.