Cégvilág

Túl sokat kérnek a röntgenezüstért cserébe

A Világgazdaság értesülései szerint túl drágán adta volna a leselejtezett röntgenfilmeket a feldolgozóknak az állami kórházakat fenntartó Gyemszi, ezért hiúsult meg a hasznosításukra kiírt pályázat.

A vállalkozásoknak 700 forintot kellett volna fizetni a röntgenfilmek kilójáért, ennyit azonban nem tudnak kitermelni a kinyert ezüstből.


Egy kilogramm röntgenfilmből speciális eljárással 30-40 gramm nagy tisztaságú ezüst nyerhető ki. Egy gramm ezüstért a piacon jelenleg 140 forint körüli összeget adnak, és a nemesfém-piaci előrejelzések szerint az árfolyam várhatóan 140-180 forint között ingadozik majd a következő hónapokban. Szakértők szerint egy kilogramm röntgenfilm feldolgozása után a költségeket levonva, az árfolyamtól is függően, 300-500 forint nyereség maradhat. Ehhez képest a Gyemszi által kért kilogrammonkénti 700 forintos felvásárlási ár irreálisnak számít. Nem véletlen, hogy a egyetlen pályázó sem felelt meg a június 14-én kiírt pályázat feltételeinek, ezért azt eredménytelennek nyilvánították. Most október 14-ig újra pályázhatnak az érdeklődő cégek, akik azonban a részletes ajánlatot csak a Titoktartási nyilatkozat aláírása után ismerhetik meg. E nélkül csak annyit tudni, hogy 500 tonna tisztított, valamint 15 tonna eltérő mértékben szennyezett röntgenfilmet kínál értékesítésre a Gyemszi.
E nagy mennyiségű leselejtezett röntgenfilm egy idén januárban hatályba lépett jogszabály-módosítás nyomán keletkezett. E szerint már nem kell 30, csak 10 évig megőrizni a képalkotó diagnosztikai eljárással készült felvételeket. Ezzel pedig gyakorlatilag húsz évnyi röntgenfelvételtől szabadulhattak meg az intézmények, amelyek a Gyemszi korábbi elképzelései szerint a filmek értékesítéséből befolyt pénzből újíthatnák meg röntgengép-parkjukat. Egy új, már digitális röntgengép 20-60 millió forintba is kerülhet, amire semmilyen külön forrást nem kapnak az intézmények, így a fenntartó részéről érhető, hogy igyekeznek minél magasabb árat kérni a selejtért. 

röntgenezüst gyemszi röntgenfilm kórház
Kapcsolódó cikkek