Cégvilág

Ötmilliárddal már megelégednének

Ötmilliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy 10 százalékkal emelkedjen a bére a kórházak műszaki-gazdasági személyzetének, akik tavaly és az idén is kimaradtak az ágazati fizetésemelésből.

Ma a kórházakban mintegy 25 ezer informatikus, pénzügyes, kontroller, HR-es, karbantartó, mosodai és konyhai dolgozó, adminisztrátor, valamint egyéb szakember segíti a háttérből a kórházak működését és ezen keresztül a betegellátást.

Ők ma átlagosan alig több mint 133 ezer forintot visznek haza havonta, és bérük évek óta nem emelkedett, miközben a betegellátást végzők 2012-ben és 2013-ban is kaptak fizetésemelést.

Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) szerint viszont legalább 10 százalékkal meg kellene emelni a gazdasági-műszaki területen dolgozók bérét ahhoz, hogy ne fokozódjon a szakemberhiány ezen a területen is, és ne legyen bérfeszültség a kórházakon belül. Az egészségügyi államtitkár azonban azzal érvelt a béremelés elmaradása mellett, hogy az e területen foglalkoztatottak többsége olyan munkakört lát el, amelyhez elengedő a 8 általános, ugyanakkor a béremelésnél a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezőket, illetve a speciális szakismerettel rendelkezőket preferálták. Az EGVE erre az állításra egy, az érintettek körében végzett felméréssel cáfolt rá. A felmérésben részt vett 18 ezer szakember – a dolgozók több mint 73 százaléka - 19 százaléka rendelkezett felsőfokú, 41 százaléka középfokú és csupán 40 százaléka alapfokú végzettséggel. 

Az EGVE által igényelt 10 százalékos béremelés forrásigénye 5 milliárd forint. Az egészségügyi dolgozók idei, szeptembertől esedékes, januárig visszamenőleges béremelésére több mint 23 milliárd forintot, a tavalyira 30 milliárdot fordítottak. A gazdasági-műszaki területen dolgozók bére így egyre inkább elmarad az egészségügyi átlagbértől: 2011-ben majdnem 53, 2012-ben már több mint 63 ezer forinttal kerestek kevesebbet, mint az egészségügyi dolgozók – mondta Molnár Attila elnök.

béremelés kórház EGVE
Kapcsolódó cikkek