BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Videoton Holding idei árbevétele 12 százalékkal nőtt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Videoton vállalatcsoport 2013-ban 12 százalékkal növelte konszolidált árbevételét, amely így meghaladja a 110 milliárd forintot - mondta el Széles Gábor elnök-vezérigazgató.

A cégcsoport konszolidált árbevétele 2010-ben 90 milliárd, 2011-ben 91 milliárd, míg tavaly 98,5 milliárd forint volt.

Széles Gábor külön szólt a VT-Arriva Kft.-ről (korábban VT-Transman Kft.), amely a tavalyi 5 milliárd forintos árbevételét 10 milliárdra növelte, elsősorban a Budapesti Közlekedési Központnál elnyert tömegközlekedési tendernek köszönhetően. Ugyanakkor a leányvállalat kiemelkedő teljesítménye nélkül is 9 százalékkal nőtt volna a cégcsoport árbevétele.

Az elnök-vezérigazgató közölte, hogy a Videoton saját tőkéje megközelíti a 80 milliárd forintot, ami stabil hátteret biztosít. A működő tőke hat százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest. A VT-Arriva 12 milliárd forint értékű autóbuszlízingjével együtt 15 milliárd forintnyi beruházást valósítottak meg idén – tette hozzá. A vállalatcsoport foglalkoztatotti létszáma öt százalékkal, mintegy 400 fővel emelkedett, így jelenleg 8400 munkavállalót foglalkoztatnak.

Lakatos Péter vezérigazgató szerint az elért eredmények elsősorban annak köszönhetők, hogy a 2008-as válság utáni nagyberuházásokat előnyükre fordították, illetve jól használták ki a különböző iparági beszállítók nehéz helyzetét és a világcégek költségmegtakarítási törekvéseit.

Sinkó Ottó vezérigazgató közölte, hogy a Videoton Holding legnagyobb árbevételű leányvállalatai között van a VT Autóelektronika Kft. 27,6 milliárd, a VT Elektroplast Kft. 20 milliárd és a VT EAS Kft. 16,5 milliárd forintos teljesítménnyel. A jövőbeni növekedés és fejlődés zálogaként a humán erőforrást nevezte meg.

Az idén 75 éves Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási, és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Stara Zagora) és Ukrajnában (Munkács) 1-1 telephellyel rendelkezik.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.