A Déli Áramlat egyik meghatározó oroszországi szakasza, a Déli Folyosó beruházási költsége a korábban becsültnél 45 százalékkal többe, mintegy 23 milliárd dollárba (18,5 milliárd euróba) kerül a projektgazda Gazprom bejelentése szerint. Emiatt a teljes oroszországi kiadások 18 százalékkal 46 milliárd dollárra emelkednek, a komplett nemzetközi vállalkozás pedig 73 milliárd dollárba (56 milliárd euróba) kerülhet. A társaság a Reuters szerint nem adott részletes magyarázat előrejelzésének módosítására, de a tevékenységét folyamatosan értékelő Mihail Korcsemkin, az amerikai East European Gas Analysis (EEGA) vezetője szerint nem lehet szó a nyomvonalnak sem a klimatikus, sem a földrajzi, sem a felszíni jellemzőiről. Úgy tűnik, annak sincs szerepe, hogy a Gazprom az év elején közölte: csökkennek a vezetékekkel kapcsolatos kiadásai, mert esnek az acélcső árak.
A szóban fogó szakasz a Nyizsnij novgorodi körzetben lévő Pocsinki melletti kompresszorállomástól a Fekete-tenger parti Russzkaja kompresszorállomásig tart. Gázzal való ellátásáról az Északi-tengertől induló, és a Jamal Megaprojekt részének számító (Bovanyenkovo, Uhta, Pocsinki) vezetéken keresztül gondoskodnának, de ez a 25 milliárd dolláros (18,5 milliárd eurós) szakasz sem úszta meg Mihail Korcsemkin bírálatát: a szakember az EEGA honlapján nehezményezi, hogy a Gazprom a megaprojekt ezen részét szívesen említi belföldi hálózat-fejlesztése részeként. Így viszont megeshet, hogy cső árát majd az oroszországi felhasználók adják majd össze, a gázárakon keresztül. Mellesleg Pocsinkiig sokkal olcsóbban is el lehetne juttatni a gázt, elég lenne Bovanyenkovótól a település viszonylagos közelében lévő Jamburgig építeni egy csövet, onnan pedig már használható a meglévő hálózat. A Déli Áramlat nélkül pedig sem a Kara-tengertől Pocsinkiig, sem az onnan a Fekete-tengerig haladó két vezetékre nem lenne szükség. A Déli Áramlat teljes, 73 milliárd dollárjából a Gazprom maga 60 milliárdot viselne, növelve a gázszállítás költségét, és csökkentve saját nyereségét.
Orbán-Putyin tárgyalás a küszöbön
„A Déli Áramlat gázvezeték építéséről kötött kétoldalú kormányközi szerződések felülírják az európai uniós jogot" – közölte tegnap Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök. Brüsszel szerint a vezeték európai szerződései ütköznek az uniós versenyszabályokkal. Lapunk értesülései szerint még az idén Orbán Viktor miniszterelnök is egyeztet az ügyben Vlagyimir Putyin elnökkel. Moszkvai útját Németh Lászlóné miniszter készíti elő. Az NFM szerint a kormány mindent megtesz, hogy elháruljanak a vezetéképítés elől az akadályok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.