BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közelítene a fogyasztókhoz a Samsung

FEJLESZTÉS Európa legnagyobb Smart és Prémium Megoldás Központját nyitotta meg Budapesten a Samsung Electronics Magyar Zrt.: a létesítmény bemutatóteremként, üzletként és szervizként is funkcionál – közölte a társaság sajtótájékoztatóján Facskó István, a vállalat elnöke.

„Az idén további három hasonló központ megnyitása szerepel a terveinkben, amelyek Szegeden, Debrecenben és Pécsett várják majd az ügyfeleket" – tette hozzá a cégvezető. A vállalatnak egyébként Győrben már van egy hasonló feladatokat ellátó, kisebb üzlete, illetve Budaörsön rendelkeznek egy mobiltermékekre specializálódott központtal.

Az új létesítmények kialakítása arra utal, hogy a társaság igyekszik közelebb kerülni a végfelhasználókhoz, ami a márkaépítés szempontjából lehet fontos tényező. A Samsung ügyfélszolgálatára évente mintegy 200 ezer telefonhívás és 30-35 ezer e-mail érkezik, illetve napi 40-50 alkalommal keresik meg a felhasználók a cég szakembereit az online chaten keresztül.

A Samsung 1990 óta van jelen Magyarországon több vállalattal. A társaság az elmúlt több mint két évtizedben összesen közel 160 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre. Április elején derült ki, hogy bezárják a Samsung SDI Magyarország Zrt. gödi üzemét. A Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfényszarui televízió gyárát ugyanakkor fejlesztik, az ősszel bejelentett 30 millió dolláros beruházás révén egy új, 22 ezer négyzetméteres üzemcsarnokot építenek és mintegy 100 munkahely jön majd létre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.