BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Plasztikai műtétek miatt vizsgálódnak román orvosok ellen

A román egészségbiztosító által jogellenesen megtérített plasztikai műtétek ügyében indított az ügyészség nagyszabású vizsgálatot a bukaresti égési és plasztikai sebészeti kórháznál, ahol orvosok jelentős összegű hálapénzeket fogadtak el a páciensektől – jelentette a román Mediafax hírügynökség.

Ügyészségi forrásokból a hírügynökség úgy tudja, hogy a kórház megkárosította az államkasszát azáltal, hogy hamis diagnózis alapján olyan műtéti költségeket téríttetett meg a biztosítóval, amelyeket a törvény nem tesz lehetővé.

A kórházban és a meggyanúsított orvosok otthonaiban végzett házkutatások során az ügyészek csaknem 280 ezer eurót találtak, amelyről feltételezik, hogy hálapénzként kapták a páciensektől. Egyes gyanúsított orvosok otthonában 50-60 ezer euró nagyságú összeget is találtak. A kórházban dolgozó, éjjeli ügyeletet ellátó orvostól ezer eurót foglaltak le. A Digi 24 hírtelevízió értesülése szerint két orvost őrizetbe vettek.

A vádhatóság 45 gyanúsítottat és tanút fog kihallgatni ebben az ügyben. A hírügynökség úgy tudja, a vádhatóság 26 személy ellen indított bűnvádi eljárást.

Egy feljelentés alapján kezdődött a vizsgálat tavaly év végén, de a titkosszolgálatoktól is úgy értesültek, hogy a bukaresti kórház megkárosítja az államkasszát az illegális költségtérítések révén.

A román orvosi kamara adatai szerint Romániában egy szakorvos hivatalosan átlagosan havonta 435 eurónyi  összeget visz haza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.