BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A rezsicsökkentés hatása: hét megyében leáll a kéményseprői munka

Az állami intézkedések miatt kieső bevételek kompenzációjának elmaradása miatt június 30-át követően hét megyében financiális okok miatt leáll a kéményseprő-ipari közszolgáltatás - közölte Vidra Zoltán, a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke pénteki szolnoki szakmai összejövetelük után az MTI-vel.

A szolgáltatás leállása Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Somogy megyében összesen 842 települést érint majd.

 Vidra Zoltán hozzátette: a jelen lévő tagvállalatok képviselői - beleértve az önkormányzati tulajdonú társaságokat is - kijelentették, hogy a jelenlegi jogszabályi követelményeknek megfelelő színvonalon nem képesek a kieső szolgáltatásokat még kijelölés esetén sem pótolni, mert sem létszámban, sem eszközben nincsenek felkészülve, és likviditási helyzetükben sincsenek tartalékok.

Vidra Zoltán - aki a szolnoki Fűtéstechnikai Kft. ügyvezetője - elmondta: a kormány 2013 májusában hozott döntést a kéményseprés rezsióradíjának csökkentéséről. Azóta a közszolgáltatást ellátó magyar tulajdonú vállalkozás folyamatosan kompenzációra szorul. Esetükben Szolnok megyei jogú város önkormányzatához fordultak pénzügyi segítségéért, mindeddig eredménytelenül.

A társaság jövőjét firtató kérdésre azt válaszolta, hogy nem lát más utat, mint a cég felszámolását, ebben az esetben 92 dolgozó veszítené el az állását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.