BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőtt a Telekom nyeresége

Vegyes képet mutat a Magyar Telekom első negyedéves teljesítménye, a bevétel ugyan kismértékben csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor az adózott eredményét jelentősen növelni tudta a cég. Az idén komoly kihívás lehet a vállalat számára az energiaárak további csökkentése és befolyásolhatja az eredményeket a hamarosan elinduló mobilfrekvencia-tender is

Az első negyedévben 151,9 milliárd forintos bevételt ért el a Magyar Telekom Nyrt., ez 3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A csökkenés a társaság közlése szerint több területen is érezhető volt, a vezetékes és mobil hangszolgáltatások mellett a rendszerintegrátori, illetve informatikai (RI/IT) ágazat is kisebb forgalmat ért el, emellett esett az energia üzletág bevétele is. Ez utóbbi mérséklődésében a tavaly novemberi 11százalékos kiskereskedelmi árcsökkenés mellett az enyhe tél is szerepet játszott. Pozitív változást egyébként energia-fronton az idei év sem tartogat a vállalat számára, hiszen 2014-ben két lépcsőben csökken a gáz és a villany ára. Ráadásul Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese a cég tegnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt az MTI beszámolója szerint, hogy a politikai nyilatkozatokból arra lehet következtetni, hogy a kormány a lakossági mellett az üzleti szektor számára is csökkentené az energiadíjakat.

Kedvezően alakult ugyanakkor a távközlési cég EBITDA eredménye, amely 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 40,5 milliárd forint volt az év első három hónapjában. A Telekom beszámolója alapján az összes szolgáltatási szegmensben javult a bruttó fedezet, de különösen az energia és RI/IT szolgáltatások területén. A működési költségekben elért megtakarítások pozitív hatását némileg mérsékelte a megnövekedett távközlési adó.

A Magyar Telekom adózott eredménye közel ötmilliárd forint volt a január-márciusi időszakban, ami komoly fejlődést jelent az egy évvel korábbi 2,9 milliárd forinthoz képest. A társaság részvényeseire jutó nyereség (nettó eredmény) a tavalyi 1,7 milliárd forintról 2014. első három hónapjában 4,8 milliárd forintra nőtt.

Christopher Mattheisen, a távközlési cég vezérigazgatója elégedetten nyilatkozott a vállalat első negyedéves eredményei kapcsán, kiemelve a tévé piaci részesedésük növekedését, illetve az RI/IT üzletág profitjának emelkedését, ami a magasabb hozzáadott értékű projektek nagyobb arányának volt köszönhető. Az idei év fontos feladatai között említette a cégvezető a 4G-s hálózat fejlesztését. A társaság tervei szerint a jelenlegi 45 százalékos lakossági lefedettséget a jövő év végéig 80 százalékosra növelnék. A Magyar Telekom negyedik generációs szolgáltatását 100-200 ezer közötti felhasználó veszi igénybe, az év végéig viszont ennek többszörösére nőhet a használók száma.

Az idei év egyik meghatározó projektje lesz a cég számára a szélessávú mobilszolgáltatásokhoz szükséges frekvenciák pályázata. Az előzetes tender dokumentáció alapján ugyan a korábban tervezettnél kisebb összeget kell majd fizetniük a szolgáltatóknak, azonban még így is többtízmilliárd forintos kiadást jelenthet egy-egy frekvenciacsomag megszerzése.

Megugró nyereség az anyacégnél

Az első negyedévben 1,8 milliárd eurós nyereséget ért el a Deutsche Telekom, ami több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak. A profit megugrásában meghatározó szerepet játszott a Scout24 nevű online apróhirdetési szolgáltatás részleges értékesítése. A vállalat bevétele 14,9 milliárd euró volt az első három hónapban, ami 8 százalékos bővülést jelentett 2013. hasonló időszakához képest. Az európai távközlési óriáscég negyedéves jelentésében kiemelte amerikai tevékenységét, ahol több mint 43 százalékkal bővült a forgalma. A T-Mobile US, a cég amerikai mobilszolgáltatója már az első három hónapban 2,4 millióval tudta növelni ügyfelei számát.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.