Állnak minden NAV-vizsgálat elé, az adóhatóság így is olyan gyakran ellenőrzi őket, hogy külön irodát tartanak fent neki – reagált a hvg.hu megkeresésére Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója miután a nemzetgazdasági miniszter szerda délutáni sajtótájékoztatóján ráküldte a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt a kereskedelmi tévére.
Varga a szerdai kormányülés közben tartott sajtótájékoztatót, és a reklámadóval kapcsolatban az RTL-re utalva azt mondta, a nemrég elfogadott adó hatályba lépése után derült ki, hogy vannak olyan szereplők, akik nem kívánnak adót fizetni. Mint múlt héten kiderült, hogy az RTL-nek nem kellene megfizetnie idén a reklámadót, ugyanis egy korábbi jelentős mértékű tranzakcióból eredő veszteségelhatárolás miatt leírhatná az idei közterhet. Varga szerint azonban egy fiktív tranzakcióról lehetett szó ebben az esetben, ezért a sajtótájékoztatón arra utasította az adóhatóságot, hogy indítson felülvizsgálati eljárást az RTL ellen.
A reklámadótörvény kidolgozása óta az RTL Klub és a kormánypártok vezetői nyilatkozatháborúban állnak egymással. A Varga Mihály által emlegetett adóleírási lehetőség egyébként egy reklámadó javaslathoz utolsó pillanatban benyújtott módosító javaslatnak köszönhető.
A módosítót a – fideszes többséggel működő – törvényalkotási bizottság nyújtotta be, amit a az RTL-lel személyesen is konfrontálódó, szintén fideszes képviselő, Gulyás Gergely vezet. A javaslat lehetővé tette, hogy nehéz helyzetben lévő vállalatok leírhassák veszteségük egy részét a reklámadóból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.