Cégvilág

Fordulat a pc-piacon

Több mint tíz százalékkal tudták növelni értékesítésüket a személyi számítógép gyártók az EMEA térségben a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest az IDC adatai szerint. Nyugat-Európa kiugró, 25 százalékos növekedést produkált, a közép- és kelet-európai térségben ugyanakkor zuhant a forgalom.

A második negyedévben 21,9 millió személyi számítógépet adtak el az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben az IDC legfrissebb adatai szerint, ez 10,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Ez az adat azért figyelemreméltó, mert az előző hét negyedév folyamatos csökkenést hozott a térségben a pc értékesítésben.

A pozitív eredmények leginkább a nyugat-európai piacokon tapasztalható felfutásnak voltak köszönhetők, amely hátterében a vállalati költések megugrása állt. Az IDC elemzése azonban rámutat arra is, hogy a régióban a lakossági felhasználók körében is nőtt a vásárlási hajlandóság. Ezek hatására 25 százalékkal tudták növelni értékesítésüket a pc-gyártók Nyugat-Európában.

Lényegesen rosszabb a helyzet Közép- és Kelet-Európában, a régióban a személyi számítógép forgalom a második negyedévben 13,2 százalékkal maradt el a 2013. hasonló időszakában mérttől. Az IDC elemzése szerint ez főként az ukrán válság miatti bizonytalan politikai és gazdasági helyzetre, illetve a devizaárfolyamok ingadozására vezethető vissza.

A Közel-Keleten és Afrikában igen visszafogott, 1,9 százalékos növekedést mért a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest az IDC.
A piackutató a mostani adatok kapcsán kiemelte, hogy bár a hosszú idő után növekedést tudott produkálni az EMEA térség pc-piaca, egyelőre nem lehet arról beszélni, hogy teljesen magához tért a szegmens a régióban. A 21,9 millió darabos negyedéves forgalom ugyanis jócskán elmarad a 2010-2012 közötti csúcsoktól, amikor 25 millió pc is elkelt egy három hónapos periódus alatt.

Az EMEA térségben a HP számít a legnagyobb személyi számítógép gyártónak, a cég 4,74 millió gépet tudott eladni a második negyedévben, ez 27,2 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Ráadásul növelni tudta piaci részesedését is, 18,8-ról 21,7 százalékra. A legnagyobb fejlődést ugyanakkor a globális szinten már piacvezető, az EMEA régióban második Lenovo tudta produkálni, a kínai cég 3,9 millió pc-t adott el az április-júniusi időszakban, ez éves összevetésben 51,1 százalékos növekedést jelent.

A harmadik legnagyobb gyártó az Acer Group lett 2,54 milliós forgalommal. Az EMEA térségben egyébként igazából az öt legnagyobb pc-gyártónak ment jól, ezek a cégek összességében 25 százalékkal tudták növelni forgalmukat, míg a többi piaci szereplő értékesítése mintegy 16 százalékkal esett.

PC-piac
Kapcsolódó cikkek