Az Opel motorgyárának Family 1-es része, ahol az előző generációs négyhengeres benzinmotorok készülnek még mindig teljesen stabilan működik évi mintegy 280-290 ezer darab egységgel. Ehhez jött hozzá nemrég a Flex-gyárban a közepes méretű benzin- és dízel motorcsalád, amelyeket most egészíti ki az SGE. A darabszámokról csak annyit: az 1,6 literes turbós benzinesből évi nagyjából 30 ezerrel számolnak. Az 1,6 literes dízelből nagyjából negyedmilliót, az SGE motorokból meg ennél kicsivel többet készítenek majd.
Utóbbin belül csak első a sorban az 1,0 literes, háromhengeres turbó, ebből lesz majd szívó változat, illetve egészen 1,4 literes lökettérfogatig és négy hengerig is elmegy majd ez a motorcsalád. Hogy pontosan mikor bővül a választék, még nem mondják meg az Opelnél, de a szentgotthárdi gyártásindítással egy időben jelentették be, hogy Rüsselsheimben 230 millió euróból motorfejlesztő központot létesítenek, ahol 43 motor-próbapad áll majd a hét szinten, több mint 30 ezer négyzetméteren dolgozó mérnökök rendelkezésére, vagyis utánpótlásból nem lesz hiány. Úgy rendezték be a Flex motorgyárat, hogy rengeteg a szabad hely a soron.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.