Nem tudnák megfizetni az újabb terhet - állítják az építési vállalkozók
Ha az Európai Bizottság azt állapítja meg, hogy a döntéshozók, illetve a kedvezményezettek hibáztak, amikor az uniós szabályoknak nem megfelelő gyakorlatot alkalmazott Magyarország az útépítéseknél az aszfaltkeverők esetében, a közös teherviselés alapján az érintett kiírókat és kivitelezőket is be kell vonni a felelősségre vonásba - közölte lapunkkal Csepreghy Nándor helyettes államtitkár.
Az ÉVOSZ úgy véli: a nyertes ajánlatadókkal megkötött szerződésekben vállalt kötelezettségeiket a cégek teljesítették. A létesítmények a vállalt minőségben és áron, határidőre elkészültek. A cégek a megrendelő magyar állam által elvárt és előkészített feltételeket tartalmazó szerződéseket írtak alá és azokat maradéktalanul teljesítették.
Az ÉVOSZ a különadó kivetésének gondolatát hangulatkeltésnek tartja, annak jogalapja nincs. A magyar építési vállalkozók az elmúlt 7 évben a piacuk 42 százalékát az elhúzódó recesszió eredményeként elveszítették. Mintegy 80 ezer foglalkoztatottól kellett megválni és az ágazat jövedelmezősége árbevétel arányosan 3-4 százalék közötti, az útépítő cégeknél sem haladja meg a 10-12 százalékot - sorolják a problémákat. Ez az alágazat sem tartozik azok közé, melyek 15 százalékos különadót képesek lennének megfizetni.