BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orgovány: indul a kártalanítás

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezése alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet felszámolását, miután a takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok megállapították, hogy az intézmény vagyona nem fedezi a kötelezettségeit. Az MNB július 4-én vonta vissza az orgoványi központú takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, és rendelte ki a felügyeleti biztosokat a hitelintézethez. A felszámolást elrendelő bírósági végzés pénteken jelent meg a Cégközlönyben, így az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) megkezdheti a betétesek kártalanítását. Erre a jogszabály 20 munkanapos határidőt szab meg az alapnak.

A takarékszövetkezetnél meglévő likvid eszközöket a Takarékbank Zrt. vette át, amely a likvid eszközök mértékéig, arányosan fizeti ki a betéteseket, vagyis ebből a pénzből a biztosított és a nem biztosított betétesek egyaránt részesülnek. A biztosított betéteseket ezen túlmenően 100 ezer eurós értékhatárig, vagyis csaknem 31 millió forintig az OBA kártalanítja függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó. A hitelintézetnek mintegy 30 ezer betétese van. „A betéteseknek a kártalanítás kapcsán nincsen teendőjük, az OBA a takarékszövetkezeti adatok alapján postai úton értesíti őket a nekik járó kártalanítási összegről és a kártalanítás folyamatáról. 100 ezer forintig terjedő követelések esetében a postai kézbesítő házhoz viszi a pénzt, e fölött pedig vagy a levélben meghatározott postákon, vagy pedig a kijelölt takarékszövetkezeti fiókban lehet a pénzt felvenni, vagy arról rendelkezni” – mondta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója. A jogi személyeket postai úton értesíti az OBA, melyik takarékszövetkezeti fiókban juthatnak hozzá a betétjükhöz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.