BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új lendület kap a francia turizmus

A világ első turisztikai célpontjának számító Franciaország következő célkitűzése évi 100 millió külföldi turista fogadása – jelentette be Laurent Fabius francia külügy- és nemzetközi fejlesztési miniszter. A francia kormány a turisztika ágazat képviselőivel rendezett egyeztetés zárónapján mintegy harminc konkrét intézkedés bejelentésével új lendületet ígért a turizmus számára.

Ezek között szerepel Párizsban a turisztikailag frekventált helyeken az üzletek vasárnapi nyitva tartásának engedélyezése, a taxitranszfer árának egységesítése Európa jelenleg második legjelentősebb repülőterére, a Roissy-Charles de Gaulle-ra, valamint egy új közvetlen expresszjárat elindítása, amellyel egy óra helyett húsz perc alatt ki lehet majd érni a belvárosból a repülőtérre.

Európa legjelentősebb pályaudvarát, a párizsi Gare du Nord-t, ahonnan Londonba indulnak az Eurostar, Brüsszelbe pedig a Thalys járatai, 2017-ig teljesen felújítják. A munkálatok még idén az Eurostar csarnokával fognak kezdődni, amely lesújtó képet mutat londoni párjához képest, a St Pancras pályaudvaron. Franciaországban a GDP-nek a hét százalékát jelenteni a turizmus, ezen az arányon szeretne javítani a kormány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.