Cégvilág

Alcoa: roló egy olasz kohóban

Bezárja túl nagy költséggel működő olaszországi alumíniumkohóját az amerikai Alcoa, amely az év elején Székesfehérváron 13 millió dolláros, kapacitásduplázó beruházást indított.

Végleg bezárná olaszországi elsődleges alumíniumkohóját az amerikai Alcoa, amelynek ezzel évi 150 ezer tonnával 3,6 millió tonnára csökkenne
az érintett kapacitása.

A Portovesmében lévő létesítmény kibocsátását 2012. novemberben már megkurtították, mert – az Alcoa bejelentése szerint – egyike a csoport legnagyobb költséggel működő kohóinak, és elég korlátozottak az arra vonatkozó kilátásai, hogy versenyképessé tehető. „A végleges leállítást az indokolja, hogy a kapacitáscsökkentés óta sem javult az üzem versenyképessége” – közölte Bob Wilt, az Alcoa Global Primary Products elnöke.

Az Alcoa az olasz kormánynak és a szakszervezeteknek tett kötelezettség-vállalásának megfelelően a társaság pénzügyi támogatást ad, áthelyezési és újrafoglalkoztatási lehetőségeket keresett az érintett dolgozóknak.
A bezárás összhangban áll a társaság azon stratégiájával, hogy világviszonylatban versenyképes árupiaci (commodity) termelővé váljon, és 2016-ra javítson azon a pozícióján, amit ma a költségességi sorrendben betölt.

A társaság Magyarországon is jelen van, 1993-ban vette meg a székesfehérvári Könnyűfémmű többségi hányadát, amelynek 1996-tól teljes tulajdonosa. Az Alcoa-Köfém Kft-nek jelenleg négy termelési ága van. Az első az Európai Hengerművek, amelyhez egy öntöde, egy hengereltáru gyár, valamint egy kerék- és szállítmányozási gyár tartozik. A másik három a Termékek, az Alcoa Rögzítő Rendszerek és az Alcoa Erőmű és Meghajtó Rendszerek Howmet üzletág. Magyarországon működik az Alcoa globális szolgáltatóközpontja, amely az európai és egyes észak-amerikai pénzügyi és adminisztratív területek szolgál ki.

A társaság márciusban jelentette be, hogy 13 millió dolláros bővítésre készül székesfehérvári üzemében. A pénzből megkétszerezi alumínium-felni gyártását. A beruházást 2015 elején kívánják átadni. A 215 fős üzemben az építkezés már januárban megindult, a kétszeres kapacitású üzemben 35 további munkahely jön létre. A beruházást a magyar kormány 4,4 millió dollárral támogatja.

Köfém alumíniumkohó Alcoa
Kapcsolódó cikkek