1,6 milliárdos bevétel júliusig: jó évet zár a hajózási zrt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaságbalaton Elégedettek lehetnek a tulajdonos önkormányzatok, jó évet zár a Balatoni Hajózási Zrt. Bár egyelőre még csak a főszezon számai ismertek (amint megírtuk, a menetrendi hajók 15, a kompok 8, a sétahajók 32 százalékkal több utast vittek a tavalyinál), a múlt heti idényösszegzőn Halmos Gábor vezérigazgató arról beszélt: bizonyos, hogy túlteljesítik a 2014-es tervet és az is, hogy eredményesebb évet zárnak a 2013-asnál. Pedig idén csökkentette a társaság eredményét az is, hogy negyvenmillió forintnyi mederhasználati díjat kellett befizetniük az állam kasszájába.
A bevételek az eső hét hónapot figyelembe véve 1,6 milliárd forinton álltak, a tavalyi július végével összehasonlítva ez 4,13 százalékos növekedés. Valamivel kisebb szintre sikerült leszorítaniuk a ráfordításokat, ugyanakkor az eredményük július végén 419 millió forinton állt, ami 19 százalékos emelkedést mutat.


