Cégvilág

Holland kamionokat vesz a Waberer's

Ezer új DAF vontatóval frissíti flottáját a Waberer’s International Zrt., amely tavaly összesen 1100 új vontatóval és 750 pótkocsival frissítette, illetve bővítette járműállományát.

A vásárlásról szóló megállapodást a hannoveri IAA nemzetközi haszongépjármű vásáron írta alá Wáberer György, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatója és Ron Bonsen, a DAF kereskedelemért felelős igazgatósági tagja.

A szerződés értéke megközelíti a 25 milliárd forintot és a járművek leszállítása 2015 első félévében fejeződik be. A beszerzés eredményeként a 3300 egységből álló Waberer’s flotta csaknem fele lesz DAF-gyártmány.

További 400 gépjárművezetővel növeli állományát a közel négyezer kamionsofőrnek munkát Waberer’s csoport. A létszámbővítést az egy szerelvényre jutó sofőrök arányának emelése teszi szükségessé. Júliusban ugyanis Európa eddigi legnagyobb járműbeszerzéséről döntött a Waberer’s International Zrt. igazgatósága: a társaság 1300 új szerelvénnyel fiatalítja, illetve bővíti flottáját.

A 100 millió eurót meghaladó értékű fejlesztés révén a két éves átlagéletkorú flotta több mint egynegyede cserélődik le Euro 6-os motorú vontatókra. Az új MEGA pótkocsik beszerzése révén a Waberer’s kizárólag a kisebb típusnál 5 százalékkal nagyobb befogadóképességű eszközökkel végzi majd a fuvarozást.

DAF kamion Wábeber
Kapcsolódó cikkek