A Szallas.hu a leggyorsabban fejlődő technológiai cég
Több mint tíz év után ismét magyar cég végzett az élen a Deloitte régiós Technology Fast 50 versenyén. A közép-európai térség leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatának járó díjat a Szallas.hu nyerte el az elmúlt öt évben elért 2259 százalékos árbevétel-növekedéssel.
A régiós Fast 50 listára idén felkerült vállalatok átlagos növekedési rátája 698 százalékra nőtt a megelőző év 671 százalékos eredményéhez képest – derül ki a Deloitte közleményéből. A versenyben 10 ország vállalatai vettek részt, 26 cég most először került be a rangsorba. A listában továbbra is szoftvercégek képviseltetik magukat a legnagyobb számban, 26 céggel a rangsor több mint felét ők adták, őket követik az internetes (12) és telekom/hálózatépítő (6) vállalatok
A Szallas.hu mögött a második helyen a lengyel pénzügyi szolgáltatásokat összehasonlító weboldal, a Comperia.pl áll (1962 százalékos növekedéssel), amely a 2013-as jelentésben még a negyedik helyet foglalta el a régiós listában. A következő három helyen csak új belépőket találunk: harmadik helyen szerepel a szerb High Tech Engineering Center (1777 százalék); negyedik a román szoftverfejlesztő ITNT (1433 százalék); amit pedig a lengyel webfejlesztő ügynökség, a Netguru (1386 százalék) követi.
Az idei Fast 50 rangsorban tíz ország képviselteti magát: Lengyelország 17 céggel, Magyarország tíz, Románia hat, Horvátország négy, Csehország, Litvánia és Szlovákia egyenként három vállalkozással, Szerbia két, Bulgária és Észtország 1-1 céggel szerepel a listán. A Fast 50 esetében a 2014. évi jelentés szerint az átlagos növekedési ráta 698 százalék volt, ami ugyan növekedést jelent a tavalyi 671 százalékos eredményhez képest, de ez még mindig messze elmarad a 2012-es, kiemelkedően magas 1026 százaléktól.
A legjobb ötvenbe került magyar cégek közül hét foglalkozik szoftverfejlesztéssel: a Prezi.com Kft. a nyolcadik, a Dolphio Consulting Ltd. a 10., a Kilgray Translation Technologies a 20., az ECON Consulting Ltd. a 24., a Capture Zrt. a 30., egy hellyel megelőzve a Kishonti Kft.-t, amely a 31., az iData Műszaki Informatikai Mérnöki Iroda Kft. pedig a lista 50. helyén végzett. A régiós győztes Szallas.hu mellett internetes cégként került a listára a 16. helyen szereplő JatekNet.hu Kft. és a 40. helyen végzett Arboreus Kft. is.


