Olyan új technológiák, üzleti modellek jelennek meg világszerte 2018-ig az informatikában, amelyek miatt a legtöbb cégnek digitális átálláson kell átesnie, valamint újra kell értékelnie piaci pozícióját és üzleti modelljét a T-Systems Magyarország vezérigazgatója által idézett tanulmány szerint. Rékasi Tibor a cége által szimpóziumon három olyan változás irányt jelölt meg, amelyek a T-Systems által képviselt szegmensben kiemelten fontos lehet. Az első a felhő alapú szolgáltatás, amelyet már mindenki ismer, nagyok tehát iránta az elvárások, de a remélt előnyök még csak részben jelentkeztek. A másik fő trend a IT-biztonság előtérbe kerülése, mert az IT eszközök és szolgáltatások terjedésével szinte mindenki mindenkivel kapcsolatban áll, rohamosan nő a kezelt adatmennyiség és egyre bonyolultabbak a területen használt eszközök, szoftverek. Tökéletes biztonság persze nincs, de törekedni kell a kor színvonalának megfelelő szint elérésére. Erre ösztönzik az érintett társaságokat a hackerek is, aki korábban még az IT-rendszerek biztonsági réseire hívták fel a figyelmet, ma viszont adott célrendszer mentén rombolnak. A harmadik tényező a környezetünk alakulása. Az IT-eszközöknek köszönhetően a digitális világ után a után a valós életben is kényelmesebb és eredményesebb lehet az életünk. Rékasi Tibor elmondta, hogy a Frost and Sullivan szerint 2020-tól már „zéróra tervezik” a városokat: nulla károsanyag, nulla baleset, nulla adósság, nulla irritáció.
„A világon minden digitalizálva lesz, ami digitalizálható” – jósolta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója is, aki éppen egy digitális városra vonatkozó tervet jelentett be. Eszerint cége átfogó fejlesztéseket indított a kormánnyal a Digitális Magyarország megvalósítása érdekében. A Telekom elsőként Nyíregyházán, és 2015 végéig teszi minden háztartás számára elérhetővé a nagysebességű szélessávú internetet, több százmillió forintos beruházással. A városban megjelennek az ezen infrastruktúrára épülő digitális szolgáltatások, és elindul a lakosság képzése is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.