Közösségi támogatást kér a magyar startup
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Szőlőőrt, részben az ötletet és a megvalósítást értékelő számtalan elismerés miatt, egyre többen ismerik Magyarországon, ám a cégnek a továbblépéshez befektetőkre van szüksége. Árendás Csaba alapító-vezérigazgató szerint az Intel Global Challange verseny leginkább a befektetők érdeklődésének felkeltése miatt lehet a hasznos a számukra.
A nemzetközi versenyre csak Európában négyezer vállalkozás pályázott és a magyar cég a harmadik hellyel kvalifikálta magát a világddöntőbe. Szerdán - magyar idő szerint későn este - dől el, hogy bejutnak-e a finalisták nyolcas válogatójába.
A két fős magyar csapat szeretné elhozni közönségdjat, ami a verseny alatt begyüjtött megosztások és likeok számától függ csupán. Mint Huszthy Balázs marketing és PR vezető szerint miután termékük nem feltétlenül a nagyközönségnek szól a magyar internetezők összefogására számítanak. Cserébe azt vállalják, hogy alig alszanak, hiszen a napi beszámolók elkészítésére csak éjjel van idő a versenyen. az első nap összefoglalója itt érhető el.
A Szőlőőrt az informatikus Árendás Csaba családi kisbirtoka inspirálta, a találmány segítségével jobb minőségű szőlő, és jobb minőségű bor készíthető. Az ültetvényre precíziós szenzorokat helyeznek ki (letesznek napelemes érzékelőket megfelelő helyekre), amelyek mindent mérnek, amit csak lehet: a hőmérsékletet,a páratartalmat, a csapadék mennyiségét, de még a levélnedvességet és a napsütés intenzitását is.
A készülékek egymással és a központtal is kommunikálnak, a szőlő állapotát így bárhonnan követni lehet. A folyamatos mérések, az adatok állandó értékelése biztosítja, hogy a gazda pontosan tudja, milyen állapotban van a növény, és hol, hogyan kell beavatkoznia. Olyan, mintha follyamatosan ott ülne az ültetvényen - ami azért fontos, mert a szőlőt megtámadó egyes betegségek esetén alig van néhány óra a beavatkozásra. A Szőlőőr ráadásul a környezetet is kíméli, hiszen azt is megmondja, pontosan hol kell permetezni, hol támadhat a beteség - vagyis olyan területre nem kell vegyszert vinni, ahol nincs veszély.


