Cégvilág

Megmentené az acélcéget az állam

A rossz piaci körülmények miatt az olasz állam mégsem erőlteti, hogy még az idén eladjon néhány százalékot az Enel közműtársaságból. Viszont szélső esetben megvenné az Ilva acélművet.

Az olasz költségvetésnek nagy szüksége lenne arra a pénzre, amit az Enel közműtársaság 5 százalékának tervezett eladásából remél.

Mindazonáltal olyan rosszak az értékestés feltételei, hogy nem erőlteti az ügylet idei nyélbe ütését a Reuters szerint. Lekerült a terítékről az állami postavállalat 40 százalékának az eladása is.

Viszont megvásárolná az olasz állam az Ilva acélvállalatot, amely a kapacitásai alapján a legnagyobb Európában. A lépésre abban az esetben kerülne sor, ha nem jelentkezne magánbefektető a dél-olaszországi Tarantóban működő cégre, a cél ugyanis az, hogy megmaradjon az Ilvánál dolgozók munkahelye, és fennmaradjon a termelése. A társaság azért került tavaly speciális irányítás alá, mert nem tudott eleget tenni a mérgező anyag kibocsátási előírásoknak, ezzel pedig a cég több mint 16 ezer munkahelye került veszélybe.

Világgazdaság Online-->

ilva Enel
Kapcsolódó cikkek