Megugrott a Pannergy árbevétele
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Pannergy Nyrt. konszolidált árbevétele 1,558 milliárd forintot ért el 2014 első kilenc hónapjában, amely a bázisidőszak 625 millió forintos értékének több mint kétszerese – derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett negyedéves gyorsjelentéséből. A növekedés elsődleges oka a Miskolci Geotermikus Projekt hőértékesítése, amely 1,005 milliárd forintos árbevételt eredményezett. Az első kilenc hónapban keletkezett közvetlen költségek szintje viszont 560 millióról 1,162 milliárd forintra emelkedett egyrészt a hőértékesítésből származó változó költségek növekedése, másrészt a már aktivált beruházások magasabb amortizációs értéke miatt.
A konszolidált nettó eredmény az első háromnegyed évben 383 millió forint veszteség, amely jóval kedvezőbb a bázisidőszak 587 millió forintos veszteségénél. A működési eredmény (EBIT) 78 millió forint veszteség volt az első háromnegyedévben, amely 284 millió forinttal kedvezőbb a bázisidőszaki értéknél. Az üzleti cash-flow (EBITDA) 385 millió forint pénzbeáramlás, ami 452 millió forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál. Az első kilenc hónapra vonatkozóan 463 millió forint értékcsökkenést számolt el a Pannergy, amely 168 millió forinttal meghaladta a bázisértéket.
A pénzügyi műveletek eredménye 205 millió forint veszteség volt, ami 30 millió forinttal kedvezőtlenebb a 2013. hasonló időszaki értéknél. A pénzügyi eredményre ugyanakkor – állapítja meg a gyorsjelentés – negatívan hatott a forint euróval szembeni gyengülése, illetve a kamatkülönbözet alakulása a növekvő hitelállomány miatt.
A társaság jelentős előrehaladást ért el a Miskolci Geotermikus Projektben, és a megvalósítás alatt lévő Győri Geotermikus Projektnél is. A Miskolci Geotermikus Projekt második fázisát a Pannergy befejezte, amellyel lehetővé vált a 2014-2015. évi fűtési szezonban a hőbetáplálás a Belvárosi, illetve az Egyetemváros hőkörzetek felé is.


