BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összevonja a processzorokat gyártó részlegeit az Intel

Döntés Az Intel bejelentette, hogy összevonja a mobil és személyi számítógép processzorokat gyártó részlegeit. A társaság a változó piaci igényekkel indokolja a lépést. A két üzletág egyesítését Brian Krzanich, a vállalat vezérigazgatója a munkatársaknak küldött e-mailben jelentette be. A váltást az is sürgeti, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek hatására a pc-k, táblagépek és okostelefonok közötti különbségek egyre kisebbek lettek. A lépéstől azt várják az Intelnél, hogy növeli majd a gyártási hatékonyságot és még gyorsabban tudnak majd alkalmazkodni a változó piaci elvárásokhoz. Az új, összevont részleget a jövő év elején hozzák létre.

A két üzletág egyébként igen eltérő eredményeket produkált a harmadik negyedévben, míg a pc-processzor gyártás komoly növekedést és hasznot hozott, a mobileszközökbe szánt csipeknél jelentős veszteséget szenvedett el a társaság. Ez utóbbi részleg 1,04 milliárd dolláros veszteségről számolt be, a bevétele pedig a 2013. harmadik negyedévi 353 millióról mindössze egymillió dollárra esett vissza. Mindezt úgy, hogy áprilisban még azt hangsúlyozták az Intel illetékesei a mobil divízió kapcsán, hogy megvan a tervük, hogyan tegyék nyereségessé. A személyi számítógépekbe szánt processzorokat gyártó üzletág ugyanakkor 9 százalékkal, 9,19 milliárd dollárra tudta növelni bevételét a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, és figyelemreméltó, 4,12 milliárd dolláros üzemi szintű eredményt ért el.

A társaság erőfeszítéseket tett, hogy megerősítse jelenlétét a mobileszközök piacán. Az idei évre például azt a célt tűzték ki, hogy 40 millió tabletbe kerüljön Intel csip. A szakértők szerint egyébként a cégnek van esélye arra, hogy elérje ezt a mennyiséget, azonban annak érdekében, hogy a gyártók a vállalat által szállított processzorokat használják, komoly kedvezményeket kell adniuk, ami negatívan befolyásolja a nyereségességüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.