Vietnámig érő terjeszkedés
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMegkezdték a húszezer köbméternyi csurgalékvíz elszállítását arról a Tolna megyei szeméttelepről, ahol nemrég kotrógéppel zavarták meg az Index ott tájékozódó újságíróinak autóját, majd néhány órára rájuk is zárták a telepet. A csurgalékvízben sok az eső által kimosott szerves és szervetlen, gyakran mérgező anyag, nehézfém.
A 2010-ben hárommilliárd forintból kialakított cikói létesítménybe 102 település szemetét hordják. A lerakóért felelős Regionális Kommunális Szolgáltató (Rekom) Kft. ügyvezetője, Kohl József szerint a cég a víz elszállítás után venne vagy bérelne egy fordított ozmózis elvén alapuló víztisztítót, ha hozzájárulnak a tulajdonos önkormányzatok.
– Már felkínáltuk a Rekom Kft-nek a Pureco Kft. és a Hidrofilt Kft. közös, csurgalékvíz-tisztítási eljárását a cikói telep számára.
Olyan magyarországi fejlesztésről van szó, amelyből már rendeltek a romániai Kovásznán, de tárgyalunk írországi, bulgáriai, lengyelországi és afrikai cégekkel is – tájékoztatta a Világgazdaságot Horváth Bálint, a cikói megbízás elnyerésében bízó Pureco Kft. ügyvezető igazgatója. Magyarázata szerint cégének részben azért sikerült a külföldi (jellemzően német és osztrák) szennyvíztisztítási és -kezelési megoldások mellé hazait is kifejleszteniük, mert a vállalkozása közreműködésével néhány éve létrejött Magyar Vízipari Klaszter tagvállalatai összedolgoznak, és gyakran indulnak közösen a tendereken.
A Pureco 2008-ban éppen szennyvíz-, ezen belül csapadékvíz-kezeléssel jelent meg a piacon. A szabadalommal védett, nyílt árokba helyezhető tisztító és ülepítő megoldására azért nagy a kereslet, mert a klímaváltozás miatt a korábbinál rövidebb idő alatt több csapadék hull, amit a meglévő rendszerek is nehezebben vezetnek el.
Az utakról, parkolókból összegyűjtött csapadékban ráadásul nagyon sok az olajszármazék. Technológiánkat ma már Szlovákiában és Romániában is használják – mondta Horváth Bálint. A társaság a közműépítési anyagokkal való kereskedésbe, illetve az ivóvíztisztító technológiák fejlesztésébe a válságra való reagálásként fogott bele. A céghez köthető az a vízvezeték-felújítási (kitakarás nélküli) megoldás, amelynél a régi csövet úgy bélelik ki egy újabbal, hogy a munkához nem kell felbontani az utat. Ilyen folyik most a Komjádi uszoda előtt, és így fiatalították meg tavaly a Gellért fürdő közeli vezetéket is a két évvel ezelőtti, emlékezetes csőtörés után.
A Pureco Kft. megjelent a kommunális és ipari szennyvíztisztítás piacán is, jelenleg 15 ilyen hazai telep építésén dolgozik. Megbízásokat nem csak a szomszédos, európai, de közel- és távol-keleti országokból is kap. Jelenleg például egy 200 ezer lakosú, közép-vietnámi térség tisztított ivóvízzel való ellátására készül. A már elkezdődött beruházáson belül a cég munkájára 2015 elején kerül a sor.
Az orosz megbízónak a bevált ügyfél kell
Saját, terjeszkedési törekvéseinek, illetve a vízipari klaszter által nyújtott előnyöknek, kapcsolati lehetőségeknek köszönhetően tett szert a Pureco a vietnámi és sok más külföldi megbízásra. A terjeszkedés másik útja, hogy a társaság vegyes vállalatokat hoz létre, illetve partnerkapcsolatokat alakít ki a számára ígéretesnek tűnő országokban. Az oroszországi piacra egy harmadik úton jutott: a Jekatyerinburg térségében dolgozó magyar vállalkozásokkal elégedett oroszok kopogtattak be nála. A Pureco Kft. tavalyi árbevétele 1,7 milliárd forintot tett ki, az idén 2,5 milliárd forintot várnak, a csoportszintű forgalom 20 millió euró körül várható.


