Zöldprojektek előtt az Alteo
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz idén jelentősen bővülhet az Alteo Nyrt. portfóliója a Sinergy megvásárlásának, ehhez kapcsolódóan néhány beruházásnak köszönhetően. Formálhatja a társaság portfólióját a tavaly bevont tőke hatékonyabb használata is, az Alteo ugyanis az év elején megválna a győri erőműben lévő öt gázmotorja közül kettőtől, hogy a nagyobb megtérülésű fejlesztésekre koncentrálhasson. Emellett három olyan beruházást is fontolgat, amelyekből egyet mindenképpen megvalósítana – minderről ifj. Chikán Attila vezérigazgató nyilatkozott a Világgazdaságnak.
A tervezett beruházások a megújuló alapú energiatermelés területén indulnának. Az Alteo egyrészt egy depóniagáz-hasznosításon alapuló fejlesztés lehetőségét vizsgálja a meglévő, debreceni és nyíregyházi mellé, másrészt pályázati lehetőség esetén indítana egy napenergiát hasznosító projektet is, végül pedig terítéken van egy biogázprojekt is. Ez utóbbit egy mezőgazdasági, illetve szennyvízkezelő céggel valósítaná meg. Természetesen továbbra is érdeklik a társaságot a szélerőművi lehetőségek és üzletek is – akár további akvizíciók révén, akár zöldmezős beruházás formájában –, de ezekre csak tenderkiírás esetén lát lehetőséget a vezérigazgató.
Közös az Alteo fenti terveiben, hogy azokat már a Sinergyvel együtt kívánja megvalósítani. A Sinergy megvásárlásáról tavaly állapodott meg az RWE csoporthoz tartozó Elművel és Émásszal, a tranzakció a hatósági engedélyek megszerzését és más feltételek teljesülése után ez év második negyedében lezárulhat. A vezérigazgató szerint a két cég tevékenysége és erősségei nagyon jól kiegészítik egymást, mert lényegében ugyanazokon a területeken aktívak, viszont a súlypontok mindkét cég esetében máshova esnek. Közös bennük például, hogy mindkét vállalatnak komoly ipari fogyasztói ügyfélköre van, ennek köszönhetően a Sinergy blue-chip ipari ügyfeleivel az Alteo érintett fogyasztói bázisa is bővül.
Az egymást jól kiegészítő, de eltérő vonások közül kiemelhető a vállalatok energiaértékesítési üzletágainak vevőköre, a két cég a zöldenergia-termelésnek is más-más szegmenseiben van jelen. Végül, amíg a Sinergy a fejlesztési projektek menedzselésében és kivitelezésében nagyon jó a vezérigazgató szerint, addig az Alteo inkább a decentralizált kiserőművi, valamint megújuló alapú erőművi portfólió-kezelésben, továbbá az energetikai akvizíciós projektekben erős.
A két társaság fúziója tehát az ipari ügyfélkör bővítésén túl a fenti területen ígér előnyöket. A kereskedelemben az Alteo mintegy 1800 ellátott fogyasztási helye jól kiegészül a Sinergy virtuális erőműve által kínált lehetőségekkel. Összefoghatnak a decentralizált energiaszolgáltatások és az ipari hatékonyságjavítás területén, végül pedig a megújuló alapú termelésben is. Itt az Alteo a szél- és a napenergia, valamint a depónia és a termálmetán területén van jelen, a Sinergy pedig két vízerőművet üzemeltet (az egyiknek a tulajdonosa), továbbá képes új biogáz és biomassza alapú projektekre is.
Lehetőségek a távfűtésben
Ifj. Chikán Attila szerint az ország lehetőségei nagyon jók a decentralizált, megújuló alapú energiatermeléshez kapcsolódó hőtermelésben is, mert az ilyen egységek viszonylag olcsón és gyorsan megvalósítható beruházások. Úgy látja, hogy ígéretes eredményekkel járhat a már meglévő távfűtőrendszerek részben vagy egészben történő átállítása valamilyen megújuló energiaforrásra. E téren nagyon komoly tervei vannak a kormánynak is – ez kiolvasható az érintett nemzeti cselekvési tervből –, és beruházási támogatás is lenne rá az új uniós finanszírozási ciklusban.


