BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elegendő frekvenciája van a Magyar Telekomnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Magyar Telekom birtokában lévő frekvenciák évekig képesek kiszolgálni a cég és ügyfelei igényeit – mondta el Christopher Mattheisen, a társaság vezérigazgatója a vállalat tegnapi, a barcelonai Mobile World Congress-en (MWC) tartott háttérbeszélgetésén. Éppen ezért a cégvezető kissé korainak érzi, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság már újabb spektrumok értékesítését készíti elő a 3400-3800 MHz-es frekvencia tartományban. Christopher Mattheisen utalt arra, hogy a jelenlegi telített piacon előfordulhat, hogy a túl sűrű pályáztatás miatt a reméltnél kisebb bevételre tesz szert az állam a frekvenciák eladásából.

A Magyar Telekom vezérigazgatója szerint a készülékgyártók igen erős kínálattal jelentek meg a mobilipar legnagyobb rendezvényén. A cégvezető megítélése szerint különösen a kínai piaci szereplők látnak egyre komolyabb riválist a Xiaomi-ban, ezért igyekeznek mielőbb megerősíteni pozícióikat. A szintén kínai Xiaomi tavaly robbant be a mobilipar élmezőnyébe, Kínában az év végére már a legtöbb készüléket értékesítő céggé vált, de globálisan is feljött az öt legnagyobb gyártó közé.

Bár az okostelefonokhoz képest kevésbé látványos terület a dolgok internete (Internet of Things – IoT) és a gépek közötti közvetlen kommunikáció (M2M), Christopher Mattheisen szerint a technológiai ipar egyre nagyobb figyelmet fordít ezekre a szegmensekre, és a háttérben komoly fejlesztéseket végeznek, amelynek jelei már láthatóak a barcelonai rendezvényen is. Bár az MWC a mobilipar rendezvénye, több autógyártó is képviselteti magát, illetve jó néhány olyan megoldást lehet látni, ami az autók hálózatba kapcsolásával megnyíló lehetőségeket igyekszik kihasználni.

A Magyar Telekom vezérigazgatója a Samsung Pay mobilfizetési megoldás kapcsán jelezte, hogy az jelentős mértékben elősegítheti a mobiltelefonos fizetés elterjedését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.