BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előtte vagyunk az e-gyorstöltő boomnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Magyarországon 120 – egyenként három egységből álló – gyorstöltő 50 kilométerenkénti telepítésével érhető el az autópályák teljes lefedettsége Balogh Attila, az ABB magyarországi leányvállalatának e-mobilitási szakértője szerint. Bár Hollandiában egy töltő 200 ezer euróba került, ez a hazai költségekre nézve kevés kiindulási alap, mert eltérőek az adottságok.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly kezdte meg a hazai e-mobilitás lehetőségeinek felmérését. A munkában részt vesz ABB is, amely az első hazai ultragyors töltőket elsőként telepítette. E-autó töltők az országban több kiemelt helyszínen és két autópályán működnek. Egy feltöltésnyi áramot lakossági tarifával mintegy 400 forintért adnak, már, ahol nem ingyenes a szolgáltatás. Balogh Attila szerint egy ilyen hálózat nem építhető ki állami támogatás nélkül.

Az e-autózáshoz kapcsolódóan formálódó új értékesítési lánc önálló eleme lesz az okos hálózat funkcionalitása, amely egy internetes felületen tájékoztatja az autóst a töltési lehetőségekről, fizetési lehetőséget kínál, és korlátozhatja a töltést is, ha az országban megugrik az áramigény. Ilyen okos hálózati szolgáltatást az ABB is kínál.

Az e-töltő hálózatok terjedését azonban fékezi, hogy túl sok a szabvány, a termékek pedig nem kompatíbilisek. „Ezek kiküszöbölésére az ABB több autógyárral is összefogott” – ismertette Steven Dorresteijn, az ABB e-töltő infrastruktúra európai értékesítési vezetője – „így a cég legfejlettebb töltője ki tudja szolgálni az összes szabvány szerinti e-autót, továbbá ad egyen- és váltóáramot is”. Egy egyenáramú ABB gyorstöltő 20 perc alatt tölt fel egy akkumulátort, ugyanez váltóárammal nyolc óra.

Az e-autózás európai éllovasa Észtország, ahol az 170 gyorstöltő működik az autópályákon. Hamarosan teljes lesz a hollandiai, és jelentős dániai, valamint a svédországi lefedettség is, mindegyikre az ABB kapott megbízást. „Az észt kormány maga is vett 507 e-autót, a lakosság ilyen beszerzését pedig 50 százalékkal támogatja” – közölte Jarmo Tuisk, az észt e-mobilitás program igazgatója. Észtországban ma 56 ezer személyautó fut, ebből közel 1200 árammal, és már elindult az e-taxi boom is. Ám az észt kormány utólag úgy látja, hogy a költségek megosztása céljából bevonhatta volna a programba a magánbefektetőket is, a nagyobb forgalmú helyeken pedig több töltőt kellett volna telepíteni. Biztosítani kell a készpénzmentes és rugalmas fizetési módokat is.

Az ABB-nek egy amerikai és egy magyarországi gyorstöltő gyára van. A váci egység gyártotta az eladott gyorstöltők meghatározó részét, az üzem Európa mellett Kínába is szállít. Magyarországon mintegy 400 főt foglalkoztat, anyacége mind az öt üzletágát képviselve. „Minden üzletágban valamilyen áramtermelési vagy felhasználási megoldás kapcsolódik az automatizálással” – magyarázta Tanja Vainio ügyvezető igazgató.

A Nemzetközi Energia Ügynökség szerint a világ áramigénye 2010 és 2035 között 92 százalékkal nő, részben a közlekedés villamos energia igénye miatt. Az ABB ráérzett a trendre: sorra vásárolja fel az e-autózást kiszolgáló vállalatokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.