BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NAV-listán és felszámolásveszélyben a Helyi Téma kiadója

Februárban már nem jelent meg a Helyi Téma című ingyenes hetilap. A jobboldali újság kiadója szerepel az adóhatóság végrehajtási listáján is, és felszámolást is kértek már ellene

Megrogyni látszik a jobboldali médiabirodalom egyik ága, ugyanis – amint az Index beszámolt róla – a NAV végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján a Théma Lapkiadó Kft. is szerepel, amely 2004 óta a Helyi Téma című ingyenes hetilapot adja ki. Információink szerint jelentős tartozások miatt már felszámolást is kezdeményeztek a cég ellen, de felszámolási döntést nem hozott a bíróság. Az újság online verziója még frissül, de a postaládákban már nem lehet találkozni a családi olvasnivalóval. Többször is sikertelenül kerestük a kiadót és a szerkesztőséget. A hirdetési osztályon pedig azt az információt kaptuk, hogy februárban nem jelentek meg, de apróhirdetésünket egy márciusi időpontban talán közölni tudnák. Az Index kérdésére a külföldön tartózkodó Vitézy Tamás SMS-ben annyit üzent, hogy továbbra sem szűnik meg a lap.

Tavaly még rendben megjelent a Vitézy Tamás tulajdonában lévő lap, de januárban már csak egyszer terjesztették a fővárosban, legalábbis az archívumuk szerint január 21-én még Rubik Ernővel a címlapon kinyomtatták a sajtóterméket. Tatán és Veszprémben azonban februárban is eljuthatott az olvasókhoz. A novemberi és decemberi számok címlapján Lázár János, Varga Mihály, Herczegh Anita (Áder János köztársasági elnök felesége), valamint az amerikai titkosszolgálatok ténykedései szerepeltek. Az újság hirdetési aránya gyakran megközelítette az 50 százalékot, az Erzsébet-táborokról több oldalas anyagok jelentek meg, de a fővárosi és több kerületi önkormányzat is a Helyi Témát választotta a lakosság tájékoztatására. A BÁV is gyakori hirdetője volt a lapnak.

„A Helyi Téma bejelentett sajtótermék és szerepel a sajtónyilvántartásában. A sajtótermék adatainak törlése vagy módosítása tárgyban nem érkezett kérelem vagy bejelentés a hatósághoz és nincs folyamatban eljárás” – közölte lapunkkal az NMHH. Hozzátették: nem kötelességük ellenőrizni, hogy a bejelentett lapok milyen gyakorisággal jelennek meg. A lap 2005 szeptemberétől már az összes budapesti kerületben megjelent és jelentős szereplője lett a jobboldali médiabirodalomnak. A MATESZ adatai szerint tavaly a negyedik negyedévben összesen félmillió példányt terjesztettek belőle, de 2013-ban a 700 ezret is meghaladta a példányszáma, ezért Budapest legolvasottabb hetilapjaként hirdette magát. Főleg Zuglóban és Újbudán jutott sok a postaládákba. A Magyar Posta a Théma Lapkiadó Kft.-vel címezetlen reklámkiadvány terjesztésére kötött szerződést, amelyben a terjesztési területet és mennyiségét a kiadó határozza meg.

Az állami és önkormányzati hirdetések ellenére meglehetősen hullámzó eredményességgel üzemelt a lap: 2010-ben 1,2 milliárd forint nettó árbevétel mellett 118 millió forint nyereséggel zártak, 2011-ben 60 millió forintos veszteséggel, 2012-ben 1,1 milliárd forintos forgalom mellett újra 49 millió forintos nyereséggel, 2013-ban viszont mindössze 871 millió forint nettó árbevételhez 70 millió forintos veszteség társult. Információink a 2014-es gyenge eredmények vezettek a mostani kritikus állapothoz.

Egy idő után megcsappantak az állami, önkormányzati hirdetések, ami mögött a piaci szereplők Vitézy-Simicska harcot sejtettek. A Helyi Téma, mint minden ingyenes lap – például a Simicska médiabirodalomhoz tartozó Metropol –, rendkívüli módon függ a hirdetésektől, azok hirtelen elapadását nehezen és csak rövid ideig tudja ellensúlyozni más bevétel hiányában.

Vitézy Tamás korábban úgy fogalmazott, hogy milliárdokat bukott a lapon. A tulajdonos a Népszabadság TOP 150 kiadványa szerint így is a 78. leggazdagabb magyar volt 2014-ben 8,8 milliárd forintra becsült vagyonnal.

Még tart a nyomda felszámolása

Az újság nevét viselő Théma Nyomda Kft már 2013-ban fizetésképtelenné vált. A felszámolás pedig még most is tart a DUNA LIBRA Közgazdász Zrt. irányításával. lapértesülések szerint 1 milliárd forintnál is több tartozásról lehet szó, miközben a felszámoló korábbi összesítése szerint a Théma Nyomda Kft. meghirdetett vagyona mindössze 207 millió forint. A luxemburgi székhelyű, kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó Primatum Fund még 2013 július elején értékesítette a Théma Nyomda Kft-ben meglévő 49 százalékos üzletrészét Vitézy Tamásnak.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.