BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Paks II.: erősödik az atomhivatal, tiltakozik a TI

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kapacitáspótlás Az Országgyűlés tegnap megszavazta a paksi beruházással kapcsolatos törvények módosítását. Ennek részeként 30 évre titkosították a két új blokk építését érintő számos adatot, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. A Transparency International (TI) ezt követően arra kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál a törvény titkosítási paragrafusának az Alaptörvénnyel való összhangja vizsgálatát. Levelében a szervezet rámutat, hogy a titkosítás súlyosan korlátozza a közérdekű adatok megismerhetőségét. Aggályait az Alaptörvénynek például a közpénzekkel való, nyilvánossági előtti elszámolására vonatkozó passzusaival és az Alkotmánybíróságnak az ellenőrizhető közhatalmi tevékenységgel kapcsolatos határozataival támasztotta alá. Nyílt levelét a TASZ, az Energiaklub, Bodoky Tamás (atlatszo.hu) és az Energiaklub is aláírta.

„A titkosításnál sokkal fontosabb, de közfigyelmet alig kapó változtatásokról is döntött a Parlament a beruházást érintő módosítások kapcsán” – mondta el a Világgazdaságnak Aszódi Attila, a projekt kormánybiztosa. Az egyik lényeges újdonság az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) jelentős megerősítése, és új, például sugárvédelmi feladatok hozzá történő telepítése. Ezzel Magyarország az e téren már előttünk járó finnországi, angliai, vagy franciaországi nukleáris biztonsági hatósági megoldásokat követi. A másik nagy újdonság az engedélyezési rendszert érinti. Ennek részeként például az OAH több időt kap a létesítési engedélykérelem elbírálására (12+3 hónap, továbbá plusz egy év Előzetes Biztonsági Tájékoztató benyújtása esetén), amelyre a korábbi szabályozás alapján csak 6 hónapja lett volna a hatóságnak. Aszódi Attila reméli, hogy az engedélyes, vagyis a Paks II projekttársaság mielőbb beadja a szükséges dokumentumokat, hogy a hivatal is elkezdhesse a munkáját.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.