Cégvilág

Szupervékony aranyos az új MacBook

Az eddigi legvékonyabb és legkönnyebb MacBookot mutatta be az Apple, a készülék megjelenésével és képességeivel is igen vonzónak tűnik, ugyanakkor az olcsóbb változat is majdnem 1300 dollárba kerül. A társaság mobilfizetési megoldását már 700 ezer helyen fogadják el, és több mint 2500 bankkal dolgoznak együtt.

Az új okosóra volt az Apple hétfő esti showjának szupersztárja, de az új, szuperkarcsú, retinakijelzős MacBook is érdemes odafigyelni. A társaság ennél az eszköznél is legalább akkora figyelmet fordított a megjelenésre, mint a belső tartalomra. „Látják egyáltalán? Mert én szinte alig érzem!” – tréfálkozott a hétfő esti San Francisco-i bemutatón Tim Cook, a cég vezérigazgatója, amikor az új számítógéppel felsétált a színpadra. Ez a két rövid mondat pontosan visszaadja az új MacBook Air néhány alapvető tulajdonságát. Az első látásra is egyértelmű, hogy a hordozhatóság volt a fő szempont, ennek megfelelően még ott is, ahol a „legvastagabb”, mindössze 13,1 milliméteres, és még egy kilót sem nyom. A 12 hüvelykes kijelzővel felszerelt MacBook három színváltozatban kapható, és ha valaki kedvet kapott ahhoz, hogy az Apple 18 karátos aranyból készült okosórájához hasonló színű számítógépet vegyen, akkor azt is megteheti, mivel az egyik szín az arany.

Persze nem csak külsejével hívja fel magára a figyelmet az Apple új számítógépe, a képességei is igen figyelemreméltóak. Az új MacBook az Intel ötödik generációs CoreM processzorát kapta, ami a nagy számítási teljesítmény mellett azért is előnyös, mert igen alacsony a fogyasztása, ami értelemszerűen pozitívan hat az üzemidőre is. A cég közlése szerint ha wi-fi netkapcsolattal használják, akkor egyhuzamban 9 órát bír ki, de ha csak videót futtatnak rajta, akár tíz óráig is bírhatja. Két változatot hoz forgalomba az Apple az új számítógépből, az olcsóbb 256 gigabájt belső tárolókapacitású és 1299 dollárba kerül majd, míg a nagyobb teljesítményű processzorral és tárhellyel felszerelt változat 1599 dollárba. Az új eszközöket április 10-től lehet megvásárolni.

Az is kiderült az Apple rendezvényén, hogy néhány hónap alatt jelentős eredményeket ért el a társaság mobil fizetési megoldása. Az Apple Pay elindítását szeptemberben jelentette be a vállalat, és októberben fizethettek először az amerikai iPhone tulajdonosok az új rendszerrel. Míg az induláskor mindössze hat bankkal állt kapcsolatban az Apple, jelenleg már több mint 2500 pénzintézettel dolgoznak együtt. Az NFC (kistávolságú vezeték nélküli kommunikáció) technológiát használó Pay-jel több mint 700 ezer helyen lehet már fizetni az – számolt be az eredményekről Tim Cook. Az új partnerek között van például az Egyesült Államok kormánya is, amely lehetővé tette, hogy a nemzeti parkokban is fizethessenek a mobilos megoldással. De egyre több, automatákat működtető cég is felfigyel a Pay-ben rejlő lehetőségekre, a Coca-Cola például már most is 40 ezer italautomatájánál engedélyezi, hogy fizessenek vele, a tervek szerint azonban ezt a számot százezerre növelnék.

Forrósodik a helyzet a mobilfizetésben

A mobiltelefonnal történő fizetés többéves múltra tekint vissza, de a hétköznapi vásárlásoknál, a boltokban vagy az újságosnál is használható megoldások még nem igazán terjedtek el. Ebben komoly változást hozott tavaly ősszel az Apple, és azóta alaposan felpörögtek az események ezen a területen. A Samsung új csúcsmobiljai bemutatásakor bejelentette egy mobilfizetési rendszer elindítását is, amit nagy riválisához hasonlóan szintén Pay-nek nevezett el, és a tervek szerint az év második felében startol majd az Egyesült Államokban. A Google pedig újra elővette a Wallet-et, és annak felfrissítésével, illetve akvizíciókkal igyekszik erősíteni pozícióját ezen a területen.


MacBook Apple infokommunikáció
Kapcsolódó cikkek