BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Távmunka újratöltve

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Új távlatok nyíltak a távmunka előtt is. Ha nem is a következő hónapokban, de pár éven belül elképzelhető, hogy a nagy munkagépek vezetőinek sem kell majd a helyszínen tartózkodniuk, hanem a drónpilótákhoz hasonlóan egy távoli bázisról irányíthatják munkaeszközeiket. A 5G bevezetésével – mint a barcelonai Mobile World Congress-en kiderült – a daruk, markológépek, bányagépek vezetői is kényelmes fotelből, esetleg otthonról végezhetik majd mindennapi munkájukat.

A barcelonai rendezvényközpontban egy bátor vállalkozó beült a markológépet mintázó szimulátorba, fejére erősítettek egy virtuális valóság szemüveget, és Stockholm mellett egy igazi markológép valódi sódert emelt a kanalába és helyezte át jó néhány méterrel úgy, hogy nem ült benne senki. Azoknak, akik kétkedve csalást kiáltottak, arra is volt lehetőségük, hogy a helyszínen ellenőrizzék, valóban távvezérléssel működik a markológép, ugyanis az MWC központ mellett is elhelyeztek egyet az Ericsson munkatársai, és a szimulátorral azt is lehetett irányítani.

Bár a vezérlés és a kapcsolat megteremtése már megoldott, a megfelelő hálózati kapcsolat hiányában ez a munkamodell még nem jelenhet meg a hétköznapokban. A távlati lehetőségek ugyanakkor elképesztőek, hiszen nem csak nagy berendezéseket lehet így irányítani, hanem például speciális sebészrobotokat. Vagyis a legkitűnőbb sebészeknek nem kell akár több tíz órát is utazással tölteni, hogy elvégezhessen egy bonyolult műtétet, hiszen azt akár saját szobájából is levezényelheti.

Egy dolog ugyanakkor még hiányzik ahhoz, hogy a virtuális valóság és a mobilkommunikáció összefűzésével megjelenhessenek az építkezéseken a vezető nélküli markológépek. A megfelelő hálózati kapcsolat ugyanis egyelőre nem adott. Az adatátviteli sebesség is fontos tényező, azonban emellett kulcsjelentőségű – főleg egy műtétnél, vagy kényesebb manővernél –, hogy szó szerint azonnal reagáljanak a távoli berendezések, vagyis minimálisra kell csökkenteni a késleltetést.

Az ötödik generációs mobilhálózatok elterjedésével azonban eljöhet az üres markolók és sok ezer kilométerekről végzett műtétek korszaka. Az első, széleskörű használatra is alkalmas 5G-s hálózatok a szakemberek szerint 2020-ban jelenhetnek meg a világon, azonban a tesztek már idén elindulnak. Ahogyan az MWC-n látottak alapján a gondolkodás is, hogyan lehet hasznosítani a szupergyors mobilnetet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.