BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vasárnap élesben: nem rohantuk meg a szlovák boltokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az első "szomorú vasárnap" élesben: bár a vásárlók jelentős része ha lehet vasárnap vásárolt, a határ mentén élők nem rohanták meg a szomszédos Szlovákia boltjait, annak ellenére, hogy az ottani boltok megérezték a magyar szabályozásban rejlő lehetőséget.

Először láthattuk élesben, milyen az, mikor nem nyitnak ki a hipermarketek és a plázák Magyarországon vasárnap. A felmérések szerint az emberek döntő többsége nem ért egyet a vasárnapi boltbezárással, és körülbelül negyedük általában erre a napra időzítette a heti nagybevásárlást, így sokakat érintett érzékenyen a változás. A vásárlói szokások és lehetőségek azonban egészen mások az ország belsejében, mint a határ mentén – elsősorban arra voltunk kíváncsiak, mit kezdenek az itt élők a boltbezárással.

A határ menti, és különösen a Dél-Komáromban élő vásárlók sajátos helyzetben vannak, ami a boltbezárásokat illeti. A várost ugyanis csak a Duna választja el Észak-Komáromtól, és Szlovákiában nyitva vannak az üzletek vasárnap is. Elég tehát csak pár perccel többet autózni, és nyugodtan beszerezhetik a vasárnapi húsleves hozzávalóit a szomszédos város hipermarketjeiben.

Ezt a lehetőséget természetesen a szlovákiai üzletláncok is megérezték, és olvasóink jelzései szerint megszaporodtak a szlovákiai láncok reklámanyagai a magyarországi határ menti települések postaládáiban – ők is arra játszanak, hogy beinduljon a Magyarországról Szlovákia felé tartó bevásárlóturizmus. Ez a jelenség eddig is létezett, bár iránya Szlovákiából Magyarország felé mutatott: ha gyenge volt a forint az euróhoz képest, máris szlovákiai vásárlók tömegei lepték el a magyarországi boltokat, hiszen akár több ezer forintot is megtakaríthattak egy-egy vásárlás alkalmával, és nagy bevételkieséseket okoztak ezzel a szlovákiai üzleteknek.

Elmaradt a nagy roham

Aki égszakadásra, földindulásra és dühös tömegre számított szombaton a dél-komáromi Tesco áruházban, az kellemesen csalódhatott. A kora délután ugyan nagy volt a forgalom, de nem nagyobb a szokásosnál. Bár az áruház vezetősége nem nyilatkozott nekünk arról, több-e a vásárló, mint korábban az átlagos szombatokon, forrásunktól megtudtuk: nem volt különösebben kiemelkedő a nap. Sokan voltak délelőtt és délután is, volt több nagyobb vásárlói hullám, ám a forgalom nem sokkal haladta meg az átlagot.

Vasárnap délelőtt néhány észak-komáromi hipermarket parkolójában barangoltunk. A határ mentén élő magyarországiak között különösen népszerű Kaufland parkolójában sok volt a magyar rendszámú autó, ám bent, a vevőszolgálatot kérdezve megtudtuk, ez nem különösebben szokatlan. „Mindig jönnek magyarországi vásárlók. Vasárnap délelőtt úgy 10 óra után élénkül meg a forgalom, ma sem volt máshogy, és nem is tapasztaltunk nagyobb hullámokat” – mondta lapunknak a hipermarket egyik vezetője. Hozzátette: az előző hét vasárnapja, március 15-e sem tért el különösebben az átlagos vasárnapoktól. 

A Kaufland parkolójában sok magyarországi vásárlóval elbeszélgettünk szokásaikról, közöttük csak kevesen voltak, akik kifejezetten a magyarországi boltbezárások miatt jöttek át Szlovákiába vásárolni. A legtöbben gyakran járnak át, sokan a hazaitól eltérő áruválasztékot, mások főleg a szlovák és cseh söröket keresik. Egy dél-komáromi vásárló megjegyezte: szerinte a városban élőket legfeljebb annyiban érinti a vasárnapi boltbezárás, hogy többet kell autózni, és talán egy kicsit többet kell fizetni a szlovákiai boltok kasszáinál.

Szlovákia felé tehát az első napon nem indultak meg a magyarországi vásárlók hadai, ám nem zárható ki, hogy némi élénkülés azért lesz. „Még nagyon új ez a dolog, a hatásait csak egy bizonyos idő elteltével lehet majd vizsgálni” – zárta beszélgetésünket a szlovákiai hipermarket egyik munkatársa.

Szlovákiában is be akarták zárni a boltokat vasárnap

Szlovákiában tavaly volt forró téma a vasárnapi boltbezárás. Az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) többször is felvetette már az ötletet az évek során, és 2014-ben elkészítették a Munkatörvénykönyv módosítását is, mely minden kiskereskedelmi egység vasárnapi zárva tartását rendelte volna el.

A KDH azzal érvelt, hogy a módosítás elősegíti a munka és a családi élet összehangolását. Egyes elemzők úgy vélték, hogy a lépésnek nem is lett volna nagyobb hatása a gazdaságra, ám több ellenzéki párt érezhető kiesésekről, és több ezer munkahely megszűnéséről beszélt.

A kereszténydemokratáknak végül nem sikerült a módosítás. A parlamenti többséggel rendelkező, kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) ugyanis végül úgy döntött, nem támogatja azt. Arra hivatkoztak, hogy a lépés miatt 3500 ember, elsősorban nő vesztené el a munkáját, és több tízmillió eurós kiesést okozna az államkasszában is.

Megkérdeztük:

Anikó (Tatabánya):

Mi valójában a szemben lévő barkácsboltba jöttünk, de ha már itt jártunk, benéztünk ide is. Megvásároltuk, ami otthonról esetleg még hiányzott, néhány apróságot. Korábban is voltunk már itt, de általában csak a barkácsboltba ugrunk be, most útba ejtettük a boltot is.

Ferenc (Lábatlan):

Szlovákiába gyakran járunk a választék miatt, itt sok olyan dolgot lehet kapni, amit nálunk nem. Örülök a vasárnapi zárva tartásnak, az anyáknak nincs fontosabb, mint a gyerekkel tölteni a vasárnapot. És az is fontos, hogy a hívők eljussanak a templomba, hiszen vallásszabadság van.

Olivér (Dél-Komárom):

Én eddig is átjártam Szlovákiába, ha épp úgy volt kedvem, de kifejezetten bevásárlóturista nem vagyok. Ha szép volt az idő eltekertem a Kauflandba és vettem ezt-azt. Az új helyzettel ez nem fog változni. El tudom képzelni, hogy lesz olyan nap, amikor vasárnap megébredve iszonyatosan megkívánok valamit és ezért akár át is tekerek Észak-Komáromba, de ez ritka lesz. Én személy szerint nem tartom rossz ötletnek a vasárnapi zárva tartást. Remélem, nem lesznek elbocsájtások, ez az a dolog, amitől tartok. Ha jól sül el, akkor ennek a belföldi turizmusra jó hatása lehet, emellett pedig egyéb pozitív hozadékokat is hozhat.

Szombaton még teli volt a Tesco Vasárnap már üres a parkoló -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.