Cégvilág

Vasárnapi zárvatartás: Hátrányban a műszaki láncok

A Media Markt vezetője bizonytalannak látja a műszaki üzletláncok bővülésének lehetőségeit. A vasárnapi zárva tartás növelte a költségeket, az itthon adót nem fizető külföldi webshopok versenyhátrányt okoznak, Burgenlandban pedig keresik a vasárnapi kereskedelem lehetőségét.

A bevásárlóközpontok bérlői és az üzemeltetői között csak kényszer-barátságról beszélhetünk, mert egymásra vannak utalva, de arról szó sincs, hogy egymás tenyeréből ennének. Minden piaci szereplőt nehéz helyzet elé állított a vasárnapi zárva tartás, de a plázák üzemeltetői diktálják a feltételeket a kereskedőknek, akiket így duplán sújt a törvény hatása – mondja Német Csongor, a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy máig nyitott kérdés, melyik bérlőkre terhelik a vasárnapi üzemeltetési költségeket. Ráadásul mindkét lehetséges eset feszültséget okozhat a bérlők illetve az üzemeltetők között. Ha az eddigiek szerint fizetnek a bérlők, a vasárnap zárva tartók kerülnek hátrányba, viszont ha csak a vasárnap is működő egységek – mozi, patika, éttermek, kisebb boltok – fizetik az aznapi költségeket, az nekik jelent aránytalanul nagy terhet.

A Media Markt úgy tervezte korábban, hogy pénteken és szombaton hosszabb nyitva tartással alkalmazkodik az új helyzethez. Amiatt azonban, hogy a bevásárló központok a hétfőtől csütörtökig tartó időszakban is hosszabb nyitva tartásra kötelezik bérlőiket, nehezebb megszervezni a munkarendet.

Azzal nem számolhatunk, hogy növekedne a forgalom, hiszen aligha valószínű, hogy a késő esti órákban valóban vásárolnának az emberek, de a költségeink nőnek, mert a bevásárlóközpontok a hosszabb nyitva tartás üzemeltetési költségeit is kifizettetik és a bérköltségek is megnőnek a hosszabb nyitva tartás miatt. Ezért aztán nem tudjuk növelni az alkalmazottak számát – mondta Német Csongor kiemelve, hogy a vasárnapi árbevétel a heti forgalom 12-14 százalékát tette ki, szombaton megközelítette a 20 százalékot is, így a cégnek nagyon hiányzik a vasárnapi nyitva tartás. Különösen amiatt, hogy csak mostanra tudta veszteségeit lefaragni a hálózat.

A hitelválság kitörését követően ugyanis azonnal kitűnt, hogy a több ezer négyzetméteres áruházak sok esetben nagyok erre a piacra. Volt 5000 négyzetméteres áruház is, ma már 3000 négyzetméter a legnagyobb. A válság hatására harminc-negyven százalékkal visszaesett a kereslet, ami három évig is eltartott és felborította a bevétel/költség arányokat – mondta az ügyvezető igazgató, aki negyedik éve áll a cég élén.

Aztán 2010-ben jött a kereskedelemre kivetett különadó. Jóllehet a 21 áruházat 21 kft. működteti, a kapcsolt vállalkozások egyesített árbevétele alapján kivetett ágazati különadó a Media Marktot is érintette, ami szintén hozzájárult a veszteségességhez. Éves szinten 170-180 millió forintot fizetett a Media Markt hálózat, a nyereségességtől függetlenül. Szerencsére 2012 dereka óta folyamatos a bevétel növekedése és az elmúlt másfél évben a piac átlagos bővülését jelentősen meghaladta a hálózat forgalomnövekedése.

A jövőt illetően többféle stratégiai terv is készült, így felmerült kisebb boltok nyitása is, de azt követően, hogy az elmúlt másfél évben bővül a kiskereskedelmi forgalom, jött a pofon, a vasárnapi zárva tartás. Német Csongor szerint ha ez fennmarad és a számaik nem elégítik ki a tulajdonost, nem biztos hogy nyílhatnak újabb egységek, úgyhogy a fejlődés további útjaként kizárólag az online marad.

A Media Markt 2013-ban hozta létre webáruházát, amelynek bevétele már a teljes hálózat forgalmának tíz százaléka körül van, ám – emelte ki az ügyvezető igazgató – a webkereskedelem csak kevés új munkahelyet teremt. Mint mondta, a vasárnapi zárva tartás fölgyorsítja a hazai és a nemzetközi online áruházak térnyerését, aminek az eredménye kevesebb munkahely, kisebb költségvetési adóbevétel lehet.

Az is veszélyezteti a haza foglalkoztatottságot és a nemzetgazdaságot, hogy számos nagy forgalmú online cég szállít többek között Romániából és Csehországból a magyar piacra, amelyek itt nem teremtenek munkahelyet és kérdéses, fizetnek-e annyi közterhet, adót, termékdíjat, mint a minden kötelezettségüket itthon teljesítő magyar kereskedelmi láncok. Így tehát tulajdonképpen versenyelőnyben vannak a külföldi webáruházak.

Ha pedig a továbbiakban fokozódik az MM és a hasonló hazai kereskedelmi hálózatok versenyhátránya, csökken a foglalkoztatottság és a költségvetés adóbevétele, így végső soron a nemzetgazdaság jár rosszul.

Eddig is sok pénzt vittek ki a magyar vásárlók Ausztriába, de Német Csongor tudomása szerint számos burgenlandi vállalkozás, egyebek között a parndorfi bevásárló város is azt fontolgatja, hogyan tudja elérni a tartományi önkormányzatnál, hogy vasárnap kinyithassanak.

Nagy a fejlődési potenciál

A magyar internetezők 40 százaléka, 2,803 millió ember vásárol magyar webáruházaktól, 16 százalékuk pedig külföldiektől. A tavalyi év elején ez a két arány még csak 32 illetve 12 százalék volt – idézi Német Csongor, a Media Markt az ügyvezető igazgatója a Gemius januárban készült 1540 fős reprezentatív piackutatásának eredményét, rámutatva, hogy amíg az MM hálózat 1100 embernek munkát, egy hasonló árbevételű webshop mondjuk pár száznak. És sajnos azt is el kell mondani – tette hozzá az ügyvezető –, hogy manapság még az online kereskedelem az áfa-csalások, a fogyasztói megtévesztés melegágya.


vasárnap zárvatartás kereskedelem Media Markt
Kapcsolódó cikkek