BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cégek kétharmadánál terveznek létszámbővítést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyarországi cégek 68 százaléka tervez létszámbővítést a Hay Group nemzetközi menedzsment tanácsadó cég felmérése szerint, amely az idei év foglalkoztatással és javadalmazással kapcsolatos terveire kérdezett rá.

Létszámbővítéssel a magyar cégek 68 százaléka, létszámcsökkentéssel a vállalatok negyede számol. Mindkét csoportban tíz százalékos létszámváltozást terveznek, így a munkahelyek számának enyhe növekedése várható, mert a munkahelyek bővítését tervező cégek jóval többen vannak, mint a csökkentést tervezők - derül ki az összefoglalóból.

A tavalyi eredmények alapján a Magyarországon működő társaságok 90 százaléka tervezi bónusz kifizetését.

A cégek többsége, 68 százaléka az előre eltervezett bónuszt fizeti ki. Csak a vállalatok 7 százaléka ért el olyan jó eredményeket, hogy a 2014 elején számoltnál nagyobb bónuszokat ad dolgozóinak. A cégek 25 százaléka fizet majd ki kevesebb bónuszt, mint amit tavaly tervezett.

A felmérés szerint a cégek nagyobb része, 57 százaléka a cafeteria esetében teljes mértékben áthárítja a munkavállalókra az adónövekedés terhét, és csak 22 százalék kompenzálja teljes mértékben a kiesést.

A vállalatok többségénél nem emelkedik majd a keretösszeg, csak 15 százalékot ér el a cafeteria összegét növelni kívánó cégek aránya. Az összeg csökkentése a cégek alig 1 százalékát érinti.

A társaságok 41 százaléka módosítani kívánja a választható elemeket, hogy az adóváltozások negatív hatását minél inkább csökkentsék.

A magyarországi adatok a Hay Group Magyarország 492 cégre kiterjedő kutatásán alapulnak, a felméréshez használt adatbázis 300 ezer hazai munkavállaló adatait tartalmazza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.