Cégvilág

Milliárdos kártérítést igényel a Klubrádió a médiahatóságtól

A Klubrádió 1,4 milliárd forintos kártérítést követel a médiahatóságtól az elmúlt években elszenvedett kárai miatt. Négy évbe telt, amíg a rádió megkapta a neki járó frekvenciát. A hatóság jogi képviselője a bíróság előtt nem ismerte el a követelés jogosságát.

A per csütörtökön indult a Fővárosi Törvényszéken. A Klubrádió első körben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) nyújtotta be 1,4 milliárdos kártérítési igényét, de ettől a hatóság elzárkózott - írja a Népszabadság Online.

Ezért fordultak bírósághoz. A kártérítési igény három tételből tevődik össze. A Klubrádió még 2010-ben pályázaton nyerte el a jelenleg használt 92,9-es, közösségi, tehát ingyenes frekvenciáját, de az akkori médiahatóság, az Országos Rádió- és Televíziótestület, majd annak jogutódja, az NMHH jogellenesen nem kötötte meg vele a szerződést.

A Klubrádió több évig pereskedett a frekvenciáért, a bíróság végül jogerősen neki adott igazat, így tavaly februárban váltott a 92,9-es hullámsávra. Mindeközben az addig használt 95,3-as kereskedelmi frekvencia használatáért jelentős összeget, összesen 130 millió forintot fizetett a médiahatóságnak.

A rádió nem csak a jogellenesen beszedett frekvenciadíjakat és annak kamatait kéri vissza. A három évig folyamatosan bizonytalanságban lebegtetett frekvenciajogosultság miatt a rádió elveszítette reklámbevételeinek döntő részét, hiszen a hirdetők nem tudtak biztos lábakon álló vállalkozásként tekinteni rá. Különösen úgy, hogy a rádió sokáig csak kéthavonta megújítgatott ideiglenes műsorszolgáltatási szerződéseket kapott. Így a rádió csaknem teljesen kiszorult a reklámpiacról. Ezért a rádió az elmaradt bevételek formájában megjelenő károk megtérítését is kéri a bíróságtól. Harmadrészt pedig a jó hírnevének sérelme miatt perli a hatóságot nem vagyoni kárainak megtérítésére - írja a Népszabadság Online.

A Médiatanács jogi képviselője szerint a cégnek nem volt elmaradt vagyoni előnye. Trinn Gábor a távirati iroda tudósítása szerint azt mondta, a társaság már a pályázat kiírása előtt évekkel masszív veszteséggel működött, az átmeneti időszakban használt 95,3 MHz-es hullámsávon pedig jóval nagyobb közönséget ért el, mint azon, amelyikért versenybe szállt. Szerinte ha érte is kár a Klubrádiót működtető céget, azt a médiahatóság reparálta azzal, hogy később nem 2010-es nyertessé nyilvánításától, hanem 2013-tól kötött vele hatósági szerződést. Az ideiglenes műsor-szolgáltatási időszak kapcsán azt emelte ki: hazai és uniós szabályokat, például a versenysemlegesség elvét sértette volna meg a hatóság, ha nem szed be egy olyan díjat a társaságtól, amit másoknak le kell róniuk.

Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgató-helyettese a Népszabadság Online-nak azt mondta, a bíróság előtt tanúk beszámolóival is alá fogják támasztani, hogy a médiahatóság bizonyíthatóan kárt okozott a rádiónak. A per június 18-án folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

médiatanács Klubrádió kártérítés
Kapcsolódó cikkek