Százmilliók végkielégítésre az MTVA-nál
A közmédia dolgozóinál most a médiatörvényhez kiadott NGM-rendelet verte ki a biztosítékot. Még decemberben módosították úgy a médiatörvényt, hogy a közszolgálati médiánál, hírügynökségnél az alkalmazottakat kötött helyett kötetlen munkarendben kell foglalkoztatni. A március végén kijött rendelet pedig az érintett munkaköröket sorolta fel: többek között a rendezőkre, operatőrökre, gyártásvezetőkre, vágókra, grafikusokra, hírügynökségi szerkesztőkre és újságírókra is a kötetlen munkarend vonatkozik április 1-től. Emiatt most több száz szerződést kell módosítani. Mindez a spórolás jegyében, hiszen így nem kell túlóra díjat fizetni a munkavállalóknak. Ugyanakkor a Világgazdaság úgy értesült, hogy a munkáltató kompenzálná az akár 30-40 százalékos bércsökkenést. A szakszervezeti oldalon attól tartanak, hogy a kötetlen munkarend parttalan dolgoztatást is jelenthet. Ugyanakkor így a dolgozókat elvileg nem lehet 8 órás műszakokra beosztani. Ráadásul Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója korábban már bejelentette, hogy a mostani leépítést a közeljövőben újabb hullám követi. A közmédia honlapján elérhető adatok szerint 2014 negyedik negyedévében 2388 fő volt az átlagos létszám a közfoglalkoztatottak együtt.
Segítheti viszont a nézettséget, hogy a következő szezontól visszatér a közszolgálati média képernyőjére a labdarúgó Bajnokok Ligája. Az UEFA pályázata a közvetítés jogdíjaira bankgaranciát kért, ezért az MTVA most a 2018 június 30-ig terjedő időszakra 1 milliárd forint összegű bankgarancia keret biztosítására írt ki közbeszerzést.
Habonnyal alakult meg az új jobboldali sajtócég
A Válasz.hu szerint megalapították a Modern Media Group Zrt.-t, amely az új jobboldali sajtóbirodalom központi cége lesz. Az egyik tulajdonos a miniszterelnök főtanácsadója, Habony Árpád, a cég másik fele Győri Tiboré, aki az előző ciklusban a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős vezetője volt. Az MMG székhelye ott van, ahol a Napi Gazdaság működik, a cég vezérigazgatója pedig Keresztesi Péter, aki a Napi Gazdaság kiadójának ügyvezetője. A gazdasági napilap Liszkay Gábor volt Magyar Nemzet főszerkesztő érdekeltségébe kerülhet.


