BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drága lesz a virtuális valóság szemüveg

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nagyjából 1500 dollárba (424 ezer forint) kerül majd az Oculus VR virtuális valóság szemüvege, igaz ebben az árban már benne van az a számítógép is, amivel használni is lehet az eszközt. Az újabb részletekről Brendan Iribe, a társaság vezérigazgatója beszélt egy kaliforniai konferencián. Ekkor derült ki, hogy az elképzelések szerint nem csak magát a speciális szemüveget árulják majd, ugyanis az eszközben rejlő képességek kihasználásához igen erős számítógépre is szükség lesz. Ezért választottak egy olyan értékesítési modellt is, amelyben eleve a megfelelő pc-vel árulják a szemüveget. A közelmúltban jelentették be azt is, hogy valamikor a jövő év elején kezdik meg az Oculus Rift virtuális valóság szemüvegek kereskedelmi forgalmazását. Annyit már korábban elárultak, hogy az értékesítés kezdetben az Oculus saját weboldalán keresztül történik majd, és a tervekben szerepel az is, hogy az érdeklődők valamilyen formában kipróbálhassák, hogy milyen élményt nyújt az eszköz. Az 1500 dolláros ár elsőre igen magasnak tűnik – bár az összképet nyilván árnyalja, hogy ezért egyszerre két készüléket kap a felhasználó –, azonban Brendan Iribe jelezte azt is, hogy idővel arra számítanak, hogy a teljes csomag ára ezer dollár alá csökken majd.

Az Oculus VR 2012-ben mutatta be az első prototípusát, a virtuális valóság szemüveget főként a videójátékok szerelmeseinek szánták. A Facebook tavaly márciusban jelentette be, hogy mintegy kétmilliárd dolláros ügylet keretében felvásárolja a céget. Bár az akvizíció során azt közölték, hogy a játékiparnál jóval szélesebb felhasználási területet szánnak neki, egyelőre úgy tűnik, maradnak ennél a szegmensnél. Erre utal az is, hogy az eszközről további részleteket majd június közepén, a világ legnagyobb digitális játék konferenciáján, az E3-on tesznek közzé.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.