BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét csúcson a megszűnő vállalkozások száma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

VÁLLALATOK Áprilisban 4641 vállalkozás törlését tette közzé a cégbíróság, ez ismét negatív rekord Magyarországon – közölte tegnap az Opten céginformációs szolgáltató. Tavaly havi átlagban 3400 cég szűnt meg, ehhez képest idén eddig minden hónapban több mint négyezer. Az első négy hónapban közzétett törlések száma 17 259-re emelkedett a tavalyi azonos időszaki 12 648-ról, ami 35 százalékos növekedésnek felel meg. A tendencia egyértelműen növekvő, így szinte biztos, hogy az év végéig legalább 50 ezer társaság tűnik el a magyar gazdaságból.

– Nem az a kérdés, hogy tovább romlik-e a tendencia, hanem az, hogy mennyire fognak hiányozni a megszűnő társaságok a gazdaságból – mondta az adatok kapcsán Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője. A cégstatisztikákat elemezve – tette hozzá – összességében az a kép rajzolódik ki, hogy nem nagyon. Az év eddig eltelt részében ugyanis tovább csökkent azoknak a cégeknek az aránya, amelyek felszámolás után jutottak a törlés sorságra.

– A gazdasági értelemben nem aktív társaságok megszűnése összességében inkább kedvező, semmint kedvezőtlen jelenség – véli az Opten igazgatója. Bár a működő cégek száma a csúcsot jelentő 604 ezerről másfél év alatt fokozatosan 580 ezerre csökkent, Magyarországon még mindig szétaprózott a tulajdonosi szerkezet. Az újonnan bejegyzett cégek száma eközben tavaly október óta havi 2100 és 2500 között ingadozik, holott a 2010-es évek elején sokszor 4000 új cég is megjelent a rendszerben egyetlen hónapban. E társaságok jelentős részét olyanok alapították, akik korábban egy vagy több céget már felszámolásba vezettek, ezért gyanítható volt, hogy az új társaságot sem hosszú távon nyereséget termelő, prosperáló vállalkozásként képzelték el. – Ez a fajta cégfluktuáció jelentősen visszaszorult az utóbbi időben, ami mindenképpen kedvező fejlemény, ám még így is a szükségesnél magasabb a cégalapítási arány – véli Tóth Tamás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.