Jelentős hálózatfejlesztést valósít meg az Invitel
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságIdén összesen több mint 30 millió eurót fordít hálózata modernizálására, illetve az üzleti szolgáltatásokhoz kapcsolódó beruházásokra az Invitel Távközlési Zrt. – közölte a társaság tegnapi sajtótájékoztatóján David Blunck, a cég vezérigazgatója. A fejlesztéseknek köszönhetően csak ebben az évben 120 ezer további hazai háztartás számára teszik elérhetővé a vállalat nagy sebességű internet hozzáférését, a gyors világhálós kapcsolatot kínáló hálózat így összesen több mint félmillió otthont fed majd le.
A társaság 2012-ben hirdette meg új stratégiáját a lakossági és üzleti szegmensre vonatkozóan. Az egyéni felhasználók esetében a televíziós szolgáltatásokat helyezték a középpontba, míg a vállalati és intézményei ügyfeleknél azt a célt tűzték ki, hogy teljeskörű infokommunikációs megoldásokat kínálhassanak számukra. „Az elmúlt évek eredményei igazolták a stratégiánkat, a lakossági üzletágban a tévé-szolgáltatásból származó bevétel 2012 és 2014 között duplájára nőtt, és hasonló mértékű fejlődést tapasztaltunk az üzleti szegmensben is” - számolt be az eredményekről David Blunck.
A társaság annak érdekében, hogy tovább erősítse pozícióját a vállalati felhasználók körében több mint egymilliárd forintos, átfogó fejlesztési programot indít, melynek keretében meglévő optikai gerinchálózatára építve még az idén országszerte újabb 12 településen, 120 gerinchálózati végponton teszi elérhetővé a bérelt vonali hálózat legújabb generációs változatát. A projekt részeként fokozatosan az ország teljes területén, 650 helyszínen lesz elérhető ez az infrastruktúra. A vezeték nélküli megoldások a modern távközlési hálózatok kialakításában is fontos szerepet játszanak, ezért az Invitel a legutóbbi időszakban, 2015 márciusáig újabb hét mikrohullámú bázisállomást épített ki Budapest és a nagyvárosok vállalkozásokkal sűrűn benépesült területeinek lefedése érdekében. Az év végéig pedig további 16 településen létesítenek új mikrohullámú bázisállomásokat.
A vállalat fejlesztést tervez adatközpontjában is, amelynek eszközállományát tavaly augusztusban vásárolták meg – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére David Blunck. A beruházás részeként új termeket alakítanak ki a szerverek elhelyezésére. A bővítés ütemezését az ügyféligények is befolyásolják, de abban bíznak, hogy már idén lesz akkora kereslet, amely indokolja ezt a lépést. „Nagyon sikeresnek bizonyult az informatikai szolgáltatásaink bővítését célzó stratégiánk és különösen fontosnak tartottuk, hogy tovább növeljük a biztonságot, ezért vettük meg az eszközállományt. A technológiai trendek alapján a virtualizáció és a felhő alapú megoldások irányába halad a világ, és bízunk abban, hogy nálunk is nőni fog az ügyféligény az ilyen megoldások iránt” - fűzte hozzá David Blunck.
Az Invitel vezérigazgatója a távközlési szektor helyzete kapcsán megemlítette, hogy bár az ágazatban tevékenykedő vállalatok jellemzően pozitív cashflow-val működnek, azonban számviteli eredményeik sok esetben mégis negatívak. Ennek hátterében a rendkívül erős verseny miatti alacsony árak, illetve a kormányzati intézkedések és különadók állnak a cégvezető megítélése szerint. „Készen állunk arra, hogy még több pénzt fektessünk be az országban, azonban ehhez stabil jogalkotói és adózási alapra van szükség” - tette hozzá David Blunck.


