Két gyárat épít Magyarországon az olasz Metecno-csoport
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságBERUHÁZÁS Zöldmezős beruházásban 2017 tavaszáig két, acélszerkezetű építőanyagokat előállító gyárat épít 25 millió eurós beruházási költséggel Magyarországon az olasz családi tulajdonban lévő Metecno csoport – jelentette be Alyyan Nabeel, az erre a célra létrehozott Swedsteel-Metecno Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. A jövő év első negyedévében elkészülő első gyár acéllemezből készít – egyebek mellett – fal- és tetőburkoló anyagokat, valamint ereszcsatornákat. Az egy évvel később induló második üzem szendvicspaneleket állít majd elő - közölte.
A Metneco a bemutatkozó sajtóanyag szerint 1961 óta globális szinten a szendvicspanel-gyártás piacvezető vállalata, és a világ 15 országában működtet gyártóegységeket, és éves szinten 20 millió négyzetméter tetőt állít elő. Alyyan Nabeel elmondta, hogy a beruházás költségét - amely mai árfolyamon majdnem 8 milliárd forint - a csoport saját, illetve a Meander Holding mint befektető társaság forrásaiból fedezik, uniós támogatást nem igényelnek hozzá.
Az acélszerkezetes elemekből felépíthető csarnokok főleg a szállítmányozás és a logisztika területén, valamint a mezőgazdaságban használhatók. Miután a két gyár kapacitása meghaladja a magyarországi igényeket, ezért innen látják majd el az egész közép-kelet-európai régiót - közölte Alyyan Nabeel. A két új üzem 150 embernek ad majd munkát, de helyüket még nem jelölték ki. Szóba került Budapest és Észak-Kelet-Magyarország is.
Az első szendvicspanelt - amely két fémlemezből és a közötte található hőszigetelő anyagból áll - 1965-ben állították elő, saját technológiával - mondta Markus Haiden, régióvezető. A Magyarországon felépíteni tervezett gyártósor - három műszakban - évi 2 millió négyzetméter szendvicspanelt tud majd előállítani. A Metecno csoport Swedsteel néven már 20 éve Magyarországra telepített egy könnyűszerkezetes csarnokrendszereket tervező és gyártó részleget.


