BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiszáll a lakossági gázüzletből a Telekom

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Július 31-el megszünteti a lakossági földgáz felhasználóknak nyújtott gázszolgáltatást a Magyar Telekom – jelentette be tegnap a társaság. A vállalat az üzleti ügyfelek energia-szolgáltatásokkal való kiszolgálására 2015 második felében vegyesvállalatot alapít, így ennek a tevékenységnek az eredményeit a jövőben nem konszolidálja majd.

A legnagyobb hazai távközlési cég tegnap tette közzé első negyedéves adatait. A beszámoló szerint majdnem felére csökkent a vállalat nettó eredménye. Míg 2014 első három hónapjában még 4,8 milliárd forintos, a társaság részvényeseire jutó eredményről számolt be a cég, addig idén a január-márciusi időszakban mindössze 2,5 milliárd forintosról. A visszaesést egyszeri tételekkel indokolta a vállalat, így a pénzügyi költségek többmilliárd forintos növekedésével, valamint a magasabb értékcsökkenési leírással.
A társaság 157 milliárd forintos bevételt ért el az első negyedévben, ami 3,3 százalékos bővülést jelentett éves összevetésben.

A fejlődés elsősorban a mobilüzletágnak, illetve az energiaszolgáltatásoknak volt köszönhető. A magasabb mobilinternet és a mobil készülékértékesítési bevételeket csak részben ellensúlyozta az alacsonyabb hangalapú mobilszolgáltatásokból és SMS-ből származó forgalom – derül ki a társaság jelentéséből. Az energiaüzletágban tapasztalt növekedés az üzleti szegmensben elért magasabb gáz és villamosenergia bevételeknek köszönhető. A vezetékes internet és TV bevételek emelkedése új ügyfelek megszerzésére, és a meglévő előfizetők drágább csomagok felé történő átirányítását célzó kampányokra vezethető vissza. A cég EBITDA eredménye 42,5 milliárd forint volt az első negyedévben, ami 4,8 százalékos fejlődést jelentett 2013 hasonló időszakához képest.

A vállalat beruházásai 5,2 milliárd forinttal, 12,2 milliárd forintra csökkentek a kevesebb 3G-s és LTE fejlesztés miatt. A Telekom a nagy sebességű vezetékes internet infrastruktúra-fejlesztést a második negyedévben indította el. A társaság az idén összesen mintegy 105 milliárd forintot szán beruházásokra, ez közel 20 milliárd forintos növekedést jelent a múlt évhez képest.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.