Kun-Mediátor-ügy: szigorúbb szabályozást sürgetnek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságVISSZAÉLÉS A bankszektorban a pénzmosás elleni szabályok betartatását, a hatósági felelősségvállalás erősítését és áttekinthetőbb, valóban hiteles cégnyilvántartás létrehozását kérik Orbán Viktor miniszterelnöktől a Kun-Mediátor-ügy károsultjai nyílt levelükben, amelyet tegnap adtak át a Miniszterelnökség munkatársának. A levelet Dobrossy István, a Kun-Mediátor károsultjainak egy részét képviselő ügyvéd és Balog Zoltán, a károsultak önszervező csoportjának vezetője adta át.
Dobrossy István elmondta: azon dolgoznak, hogy az ügy Magyarország lakosságának tanulsággal szolgáljon, és véget érjenek az elmúlt évek állandóan visszatérő pénzügyi csalásai. A levelet a miniszterelnök mellett a köztársasági elnöknek és a pártok frakcióvezetőinek is elküldték. Jogszabály-módosításra kérik Orbán Viktort annak érdekében is, hogy a Quaestor-ügyhöz hasonlóan egy alap létrehozásával legalább részben térítsék meg a károsultak kárát – mondta.
Kijelentette: jól felépített csalássorozatról van szó, az ügy ugyanakkor jogszabályi problémákat is felvet. Ezért jogszabály-módosítást javasolnak, mivel az ügy kapcsán bebizonyosodott: a cégnyilvántartás tevékenységi körökre vonatkozó része nem ad hiteles tájékoztatást, bármelyik társaság bármilyen tevékenységet felvehet, hatósági kontroll nélkül. Javaslatuk szerint csak akkor lehessen bizonyos, különösen pénzintézeti tevékenységeket bejegyezni a cégnyilvántartásba, ha a kérelmező igazolná a tevékenység folytatásához szükséges engedélyek meglétét, és az érvényességét rendszeresen felül kellene vizsgálni.
Elmondta, hogy álláspontjuk szerint a Kun-Mediátor-ügy kapcsán felmerül egyes bankok felelőssége, mert a cég bankszámláit vezető bankok éveken keresztül felelőtlenül jártak el a számlaforgalom bonyolításakor. Közölte: legutolsó információik szerint ötszáz károsult tett feljelentést, de az ügynek 800-1000 károsultja lehet, a kár összege 10-20 milliárd forint között lehet becsléseik szerint.


