BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még mindig nem tudjuk elfogadni a női vezetőket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A nők készen állnak arra, hogy vezetői pozícióba kerüljenek – mondta a Világgazdaság konferenciáján Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Számtalan láthatatlan gát létezik, amely visszafogja a nőket, hogy eljussanak abba a pozícióba, amelyet el szeretnének érni.

Rámutatott, hogy folyamatosan emelkedik a nők aránya a vezetésen belül az egész világon, bár a felsővezetői pozícióban kevesen szerepelnek a gyengébbik nem közül. Ennek az egyik oka az, hogy egyre több nő dolgozik, és egyre több köztük a motivált, hivatásuknak élők aránya. A felsőoktatás is feminizálódik – emelte ki, hozzátéve, hogy Magyarországon is több nő vesz részt a felsőoktatásban, mint férfi.

Norvégiában tíz éve bevezették a kötelező 40 százalékos kvótát a tőzsdei cégek vezetésében, és az Egyesült Királyság is komoly lépéseket tesz, de a legtöbb országban ahogy felfelé haladunk a vállalati hierarchián, úgy csökken a nők aránya – mondta Nagy Beáta.

Nem direkt módon diszkriminálják a nőket, de indirekten rengeteg akadály jelenik meg. A sztereotípiák nem csak a külvilág eligazodásában meghatározó, de visszahat az egyén teljesítményére is. „A negatív sztereotípiákkal illetett csoport tagjai valóban rosszul teljesítenek” – mondta a Corvinus docense, vagyis a sztereotípiák önbeteljesítő jóslatként működnek.

Kiemelte, másfajta elvárásaink vannak a férfiakkal és a nőkkel szemben. A nőktől elvárt tulajdonságok – segítőkész, barátságos, kedves, érzékeny – visszafogják őket a vezetésben és lelassítják a női karriert. Szerinte a nőknek kompetensebbnek kell lenni, mint a férfiaknak, hogy ugyanolyan pozíciókba kerüljenek, és állandóan bizonyítniuk kell.

Nagy Beáta saját kutatásai alapján azt mondta, hogy a magyar önkormányzatoknál alacsony a női vezetők elfogadottsága, de a multinacionális vállalatoknál is negatívan nyilatkoztak a nőkről. Nem szeretik, ha a nők magas pozícióban vannak – mondta a Corvinus docense, és azt sem szeretik az embereknek, ha szülés után hamar visszamennek dolgozni az anya. A multiknál azonban a szakmai kompetenciát már jobban elfogadják. „A szervezeteknek le kell bontani a nemi sztereotípiákat” – hangsúlyozta a kutató, aki szerint meg kell mutatni a nőknek, hogy alkalmasak a vezetésre.

Egyenlőséget a munkahelyeken!

Heal Edina, a Google Magyarország vezetője 2014. január 1-jén döntötte el, hogy elindít egy kezdeményezést, amelynek célja, hogy a nők egyenlőbbek legyenek a munkahelyükön. 2014. március 8-án már közel 100 női vezető gyűlt össze a Google-nál. Idén januárban pedig már tematikus csoportot alakítottak ki a cégvezetők. A kör tagjai arra törekszenek, hogy saját cégüknél kapcsolatba lépjenek a HR-rel és a vezetéssel, hogy minél több nő kerüljön a férfiak mellé a cégvezetésbe.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.